Nagyvilág

Mégsem bontják le a Beatles-tag szülőházát

Sikerült megmenteni a lebontástól Ringo Starrnak, a Beatles egykori dobosának liverpooli szülőházát.

Az északnyugat-angliai város illetékes hatósága egy ingatlanfejlesztési beruházás részeként akarta lebontani a Madryn Street 9. alatti épületet, amelyben a zenész mindössze néhány hónapig lakott születése után.

Grant Shapps brit lakásügyi miniszter azonban közbelépett, miután néhány helyi lakos levélben fejezte ki aggodalmát, hogy Ringo Starr egykori szülőhelyének lebontása felbolygatná a belvárosi Dingle kerület közösségének életét.

A szülőház megmenekülését csütörtökön együtt jelentette be a helyszínen a miniszter és Liverpool polgármestere. A másik, a Beatles-rajongók falfirkái által díszített Ringo Starr-házat, amelyben húsz évig lakott a Beatles dobosa, és amely a közelben, az Admiral Grove 10. szám alatt áll, nem fenyegette a tervezett tömbrehabilitáció.

A helyiek fellépésének és persze a miniszteri közbeavatkozásnak hála, az eredetileg lebontásra ítélt épületek közül most nagyjából harmincat fognak rendbe hozni. Az új terveknek megfelelően mintegy 400 ingatlant fognak ledózerolni a területen.

A 71 esztendős Starr legutóbbi szólóalbuma idén januárban jelent meg Ringo 2012 címmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik