Nagyvilág

Menet közben raboltak ki teherautókat

Akciófilmekbe illő kaszkadőrmutatványokkal rabolt teherautókat egy banda Romániában. Menet közben másztak át autójukból az éjszaka közlekedő járművekre.

A nem mindennapi módszert már hónapok óta alkalmazta a banda, mire a romániai Szervezett Bűnözés- és Terrorelhárító Főosztály (DIICOT) emberei lekapcsolták őket – olvasható a szervezet honlapján nyilvánosságra hozott közleményben. A bűnözők célpontjai éjszaka közlekedő teherautók voltak.

Egy autóval elé kerültek, hogy lelassítsák, közben egy másik, lekapcsolt lámpával haladó autóval mögé álltak, majd egyikük kimászott a motorháztetőre, és onnan törte fel a hátsó ajtót, és nyúlta le a szállítmányt – közölte a DIICOT. Az egyik ilyen, végül félbeszakított akciót sikerült videófelvételen is megörökítenie a hatóságoknak.

A merész rablóbanda ellen indított akció részeként húsz házkutatást hajtottak végre a román hatóságok Ilfov, Fehér és Hunyad megyében. Az ügyészség végül 15 ember ellen emelt vádat az idén március és május között végrehajtott rablásokkal kapcsolatban. A DIICOT közlése szerint háromszázezer euró értékben loptak el könnyen eladható tárgyakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik