Nagyvilág

Káosz: fosztogatják a lezuhant repülő roncsait

nigéria légikatasztrófa (nigéria légikatasztrófa)
nigéria légikatasztrófa (nigéria légikatasztrófa)

Kaotikus állapotok uralkodtak abban a lagosi városnegyedben, ahol lezuhant egy belföldi járatban közlekedő nigériai gép.

Több ezer kíváncsiskodó gyűlt össze a Boeing MD83 típusú gép roncsai közelében a nigériai Lagos sűrűn lakott negyedében. A helyiek már nem sokkal a gép lezuhanása után nekiálltak fosztogatni a roncsok és a romok között, ezért a helyszínre vezényelt katonáknak szigorúan kellett fellépniük a “katasztrófaturistákkal” szemben – számolt be a CNN.

A személyzet tagjaival együtt összesen 153-an tartózkodtak a szerencsétlenül járt utasszállító repülőgépnek a fedélzetén. A hatóságok hétfő reggel megerősítették, hogy a katasztrófát senki nem élte túl. Azt egyelőre nem tudni, hogy hányan tartózkodhattak az utcán, illetve a repülő által letarolt épületekben, emiatt a halottak száma akár emelkedhet is.

Két évtized óta a mostani volt a legsúlyosabb légi katasztrófa Nigériában. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen, bár katonai források szerint a Dana Air légitársaság szerencsétlenül járt gépe – amely Abujából, a fővárosból indult Lagosba – motorproblémákkal küszködött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik