Nagyvilág

Bárányok zuhantak az autópályára

Bárányok (bárányok,)
Bárányok (bárányok,)

Az állatok egy felüljárón felborult teherautóból estek ki az alattuk lévő útra, és néhány arra haladó autóra, Melbourne városában.

Az eset helyi idő szerint este kilenc órakor történt az ausztrál város nyugati részén – jelentette a helyi sajtó. A négyszáz bárányt szállító teherautó éppen egy autópálya felett átívelő felüljárón haladt át, amikor felborult, és a bal oldalára dőlve megállt a korláton. A jármű ugyan nem zuhant le az alatta lévő autópályára, szállítmánya azonban nem volt ilyen szerencsés.

Az ausztrál sajtóban megjelent beszámolók szerint az elhullott és sérült állatok kaotikus helyzetet teremtettek, ahogy az autópályán haladó autókra és azok elé zuhantak. A bárányok legalább két autót találtak el, és több másik jármű is karambolozott, miközben igyekeztek elkerülni az állatokat. Egy autó felborult, és négyszer is megfordult, de a járműben senki sem sérült meg.

A helyi rendőrség elmondása szerint mindenki, még a teherautó sofőrje is sérülések nélkül megúszta az esetet, bár több autó is totálkáros lett. A beszámolók arról nem tettek említést, hogy a bárányok közül mennyien élték túl a balesetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik