Nagyvilág

Újabb halálos földrengés Olaszországban

Legalább tizenöten meghaltak a Modena közelében történt újabb olaszországi földrengésben, "négy vagy öt" ember pedig eltűnt – közölte az olasz polgári védelem szóvivője.

Újabb földrengés történt kedden reggel Észak-Olaszországban, ezúttal 5,8-es erősségű. A 9,6 kilométer mélyen bekövetkezett földmozgást, amelynek középpontja Bolognától 40 kilométerrel északra, Parmától 60 kilométerrel keletre volt, mindenütt lehetett érezni Észak-Olaszország középső részén. Milánóban és Bolognában is rengett a föld – jelentette a BBC olasz forrásokra hivatkozva.

 

Három haláleset San Felice del Panaro faluban történt, ahol összeomlott egy üzemépület. Egy közeli faluban, Mirandolában két, Concordiában és Finaléban pedig egy-egy ember vesztette életét. Mirandolában több templom, köztük a székesegyház megrongálódott.

San Felice faluban többen is meghaltak. Egy közeli faluban, Mirandolában pedig egy összeomló raktár romjai alatt rekedt négy munkás, tűzoltók kutatnak utánuk. Sok irodából, üzletből, iskolákból az utcára menekültek az emberek a rengés miatt.

A térségben, Emilia-Romagna régióban május 20-án történt földrengésnek hét halálos áldozata volt, és több ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az akkor megrongálódott épületek közül többnek az állapota a mostani rengés hatására romlott, ezért a hatóságok ezeket ellenőrzik.

Az utóbbi mintegy tíz napban több száz rengés történt Olaszországban, ezek közül három 5-ös fokozat feletti, 15 pedig 4-es és 5-ös közötti fokozatú volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik