Nagyvilág

Lady Gaga lefújta indonéziai koncertjét

Radikális iszlamisták fenyegetése miatt mégis lemondta a turné indonéziai állomását az énekesnő.

A 26 éves énekesnő Jakartába tervezett fellépése ellen hevesen tiltakoztak az iszlám radikális irányvonalának képviselői, akik közölték: akár erőszak árán is megakadályozzák a koncertet. A tiltakozók Lady Gaga előadásmódja – táncmozdulatai – és túlságosan is kihívónak tartott ruhái miatt nem akarták a színpadon látni a popcsillagot. Az előadó ugyanakkor pénteken menedzsere útján közölte, nem változtat a műsoron.

“Sajnálattal tudatjuk, hogy Lady Gaga június 3-ára tervezett koncertje elmarad” – fogalmazott a Big Daddy Entertainment koncertszervező iroda vasárnap.

A fellépés helyszíne a Bung Karno stadion lett volna, a szervezők már 50 ezer jegyet értékesítettek a koncertre. Lady Gaga és környezete “biztonsági megfontolásokra” hivatkozva döntött úgy, hogy a show elmarad. Az énekesnő “tiszteli az indonéziai embereket, nem akarja, hogy rajongóinak baja essen” – fogalmazott menedzsere. A koncertbelépőket visszaváltják.

Indonéziában az utóbbi hetekben éles vita bontakozott ki a popcsillag fellépéséről. A The Born This Way Ball című világkörüli turnét Dél-Koreában kezdte meg az énekesnő. Szöuli koncertjét is tiltakozás előzte meg, akkor bigott katolikusok emeltek szót a show ellen.

Indonézia a világ legnépesebb muzulmán állama, a 240 milliós lakosság csaknem 88 százaléka az iszlám hit követője, többségük azonban mérsékelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik