Nagyvilág

Fele nő, fele férfi az új francia kormánynak

Megalakult az új francia kormány. Az új baloldali kabinet összetételét szerda este hozta nyilvánosságra Párizsban Francois Hollande államfő, akit előző nap iktattak be hivatalába.

Hollande már kedden miniszterelnöknek nevezte ki Jean-Marc Ayrault-t, Nantes város polgármesterét, a nemzetgyűlési szocialista frakció eddigi vezetőjét, egy nappal később pedig az egyes tárcák vezetőinek nevét hozták nyilvánosságra. Az új kormány külügyminisztere az egykori miniszterelnök, Laurent Fabius lett, míg a pénzügyminisztérium élére Pierre Moscovici került.

A munkaügyi tárcát Hollande egyik bizalmasa, Michel Sapin kapta, az újraiparosítás ügyeiért pedig Arnaud Montebourg, a szocialisták balszárnyának egyik vezetője felel majd. A védelmi tárca élére Jean-Yves Le Drian került, a belügyminisztérium vezetésével pedig az államfő Manuel Valls-t bízta meg.

Az új kormány 34 miniszterből áll, a tárcák élén – először az ország történetében – fele-fele arányban állnak férfi, illetve női miniszterek.

Párizsban általános meglepetést okozott, hogy nem lett az új kormány tagja Martine Aubry, a Szocialista Párt főtitkára. A pártvezető környezetéből származó értesülés szerint Aubry számára a miniszteri tisztségnek “nincs értelme”, miután az államfő nem őt jelölte miniszterelnöknek. Aubry, aki Lille város polgármestere, és 2008 óta vezeti a pártot, korábban már tagja volt egy szocialista kormánynak: Lionel Jospin kabinetjében 1997 és 2002 között a miniszterelnök után szociális miniszterként a második legfontosabb kormánytag volt, a 35 órás munkahét bevezetésével beírta nevét a történelembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik