Nagyvilág

Újra választhat Görögország

A keddi utolsónak kikiáltott koalíciós tárgyalások is eredménytelenek voltak.

Meghiúsultak a görög kormányalakítási tárgyalások kedden Athénban. Evangelosz Venizelosz, a szocialista PASZOK elnöke szerint az ország “új választások felé halad.” 

Karolosz Papuliasz görög államfő válságtanácskozásának célja az volt, hogy az öt parlamenti pártot rávegye, alakítsanak szakértői kormányt, amely megpróbálná Görögországot benntartani az eurózónában.

Az eddigi kormányalakítási próbálkozások eredménytelennek bizonyultak, mert az ellenzék elutasítja a Görögország pénzügyi megmentése feltételeként szabott drákói megszorításokat. A legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy a görög gazdaság továbbra is lejtőn van, az első negyedév bruttó hazai terméke (GDP) 6,2 százalékkal marad el az egy évvel ezelőttitől.

Az új választás legvalószínűbb időpontja június 10-e vagy 17-e.

A jelenlegi forgatókönyv szerint, amelyet a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő Londonban pénteki helyzetértékelésében ismertetett: ha Görögország elhagyja az euróövezetet – akár a jelenlegi politikai válság következtében, akár amiatt, hogy nem sikerül elérni a gazdaság stabilizálódását -, akkor a cég valószínűleg a valutaunióban maradó összes tagállam szuverén adósosztályzatát közeli leminősítés lehetőségére utaló negatív felülvizsgálat alá venné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik