Nagyvilág

Playboy-nyuszi volt az elnöki vita sztárja

Sokak szerint az egykori Playboy-címlaplány, Julia Orayen volt a 2012-es mexikói elnökválasztáson induló négy jelölt első televíziós vitájának fénypontja, igaz, a modell csak néhány másodpercre tűnt fel a képernyőn.

A vasárnap esti műsorban a hosszú, testhez simuló, a mellet szinte majdnem teljesen szabadon hagyó fehér ruhában végiglejtő Orayen egy kissé valóban szokatlan látványt nyújtott a négy elnökjelölt első nyilvános megméretésén – adta hírül a BBC brit közszolgálati televízió honlapja. A Playboy 2008. szeptemberi számának címlapszereplője ugyan produkciós asszisztensként mindössze 20 másodperc erejéig – a felszólalási sorrendet tartalmazó kártyák kiosztásáig – volt látható az élő adás elején, de másnap megjelenése miatt a mexikói Twitter-folyam egyik meghatározó szereplője lett.

Gabriel Quadri, a Új Szövetség (Nueva Alianza) nevű mexikói párt államfőjelöltje a vitát követően úgy nyilatkozott, először azt hitte, riválisai állítottak csapdát neki azzal, hogy egy ilyen “lélegzetelállító” szépséggel akarták elvonni a figyelmét.
A műsor készítőit számos kritika érte amiatt, hogy egy volt playboy-lányt szerepeltettek a vitában, amivel csak tovább erősítik a mexikói nőkkel kapcsolatos sértő sztereotípiákat. A Mercury News tájékoztatása szerint a televíziós műsort szervező szövetségi választási bizottság külön közleményben kért bocsánatot a jelöltektől és a mexikói lakosságtól Orayen túlságosan kihívó öltözéke miatt, bár a felelősséget a műsor lebonyolítását vállaló produkciós irodára hárította.

Jesus Tapia tv-producer a felmerült bírálatokra reagálva elmondta, az elnökjelöltek termetét figyelembe véve döntöttek a másik két női jelentkezőnél jóval alacsonyabb Orayen mellett, ráadásul – mint hozzátette – éppen egy ilyen “kellemes és üde megjelenésű” hölgyet kerestek. Megjegyezte: a ruha Orayen választása volt és a “pillanat hevében” nem ellenőrizték. A mexikói elnökválasztást júliusban tartják, a következő televíziós vitára június 10-én kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik