Nagyvilág

Costa Concordia: milliárdokat követelnek a magyar túlélők

Nagyösszegű kártérítési pert indított az olaszországi hajókataszrófa négy magyar túlélője.

Kétszázmillió dollár, azaz mintegy negyvenkétmilliárd forint összegű kártérítést követel a Costa Concordia elnevezésű óceánjáró katasztrófájának négy magyar túlélője a New York-i szövetségi bíróságon – közölte a felperesek ügyvédje, Ronai Péter szombaton az MTI-vel.

A hatalmas luxushajó január 13-án ütközött zátonynak Olaszország nyugati, toszkán partjainál, nem messze Giglio szigetétől, 32-en életüket vesztették, köztük egy zenészként ott dolgozó magyar. A fedélzeten mintegy 60 országból összesen 4229 ember, köztük 3200 turista tartózkodott.

A Costa Concordia négy magyar dolgozója – három férfi és egy nő – nevében május 3-án beadott kereset alapján súlyos gondatlanság miatt követelnek összesen 200 millió dollárt a hajó üzemeltetőitől, melyek a Carnival PLC, Carnival Corporation és a Costa Crociere S.P.A. A felperesek keresete többek között hivatkozik a hajó kapitányának felelőtlen manőverezésére, továbbá arra, hogy a személyzet nem részesült előzőleg megfelelő kiképzésben, nem volt a fedélzeten érvényben biztonságirányítási és ellenőrzési rendszer és nem volt hasonló vészhelyzetek esetére biztonsági forgatókönyv, illetve megfelelő mentési terv.

“A keresetet csak azután adtuk be, hogy a hajótársasággal holtpontra jutottak az egyeztetések. A jelentős összegű kártérítéssel az a célunk, hogy az érintett cégek szembesüljenek mulasztásaik súlyával és következményeivel. Ezeknek a társaságoknak fizetniük kell a katasztrófa miatt, de cégeket nem lehet börtönbe küldeni, így ez csakis anyagi úton történhet meg, és további életeket követelhet, ha ezeket az alpereseket nem büntetik meg!” – fogalmazott Ronai Péter.

Az ügyvéd a perben bizonyítani kívánja, hogy a kapitánynak elégtelen volt a felkészültsége és nem rendelkezett megfelelő képesítéssel a hajó irányításához, továbbá, hogy a hajót rosszul tervezték.

A Costa Concordia katasztrófája után Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban egymás után indultak kártérítési perek a túlélők és az áldozatok rokonai részéről a luxushajót tulajdonló vállalat, a Costa Crociere és ennek tulajdonosa, a Carnival hajótársaság ellen. Az Egyesült Államokban több tucatnyi utas indított már pert az amerikai székhelyű Carnivallal szemben, sok százmillió millió dollárnak megfelelő kártérítést követelve.

Az olasz hatóságok a katasztrófával összefüggésben a hajótársaság kilenc tagja ellen emeltek vádat gondatlanság, emberölés és mulasztás miatt.

A 114 500 tonna súlyú, 290 méter hosszú, 25-35 méter széles, 52 méter magas üdülőhajó a katasztrófa óta az oldalára dőlve, félig elmerülve rostokol a zátonyon Giglio sziget partjainál. A hajóroncs kiemelése és elszállítása akár egy évig is eltarthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik