Nagyvilág

Már nemi erőszakkal is vádolják Strauss-Kahnt

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főnöke ellen egy prostituált hálózattal kapcsolatos nyomozás alatt merült fel az új vád.

Nemi erőszak vádja merült fel Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főnöke ellen – közölték a francia igazságügyi szervek pénteken. A nyomozók arra kérték az ügyészséget, hogy terjesszék ki egy lille-i prostituált hálózat fenntartásáról folyó vizsgálatot arra, hogy Strauss-Kahn és barátai erőszakot követtek-e el a kör egyik tagján, amikor 2010 végén Washingtonba hívták, hogy vegyen részt egy partin. Strauss-Kahn akkor még az IMF vezetője volt.

“Az ügyészég tanulmányozza a kérvényt” – közölte egy ügyészségi szóvivő. “Kétféle válasz lehetséges. Elutasítják a kérelmet, vagy a rendőrség előzetes vizsgálatot indít” – fűzte hozzá, és elmondta, a hivatal jövő héten dönt az ügyről.

Straus-Kahn elismerte, hogy szexuális kapcsolatban állt a hálózat több nőtagjával, de tagadja, hogy tudott volna arról, miszerint prostituáltak. Egyben pénteken – ügyvédje útján – határozottan cáfolta az új vádat, leszögezve: soha nem tett semmilyen erőszakot. Ugyancsak ügyvédjei elmondták, hogy az állítólagos áldozat nem tett feljelentést.

A Libération francia napilap pénteki számában arról ír, hogy a lille-i eljárásban kihallgatott két belga prostituált Strauss-Kahnt úgy írta le, mint aki erőszakot alkalmaz szex közben, egyiküket pedig – annak ellenkezése ellenére – anális szexre kényszerítette.

Strauss-Kahnt tavaly májusban Nafissatou Diallo, egy New York-i szálloda alkalmazottja nemi erőszakkal vádolta meg. A bíróság ugyan felmentette az egykori francia szocialista politikust, de a vád az IMF élén betöltött hivatalába került és lehetetlenné tette számára, hogy ő legyen Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök kihívója. Strauss-Kahn kerülte a nyilvánosságot az elnökválasztási kampány idején, hogy ne rontsa a szocialisták jelöltje, Francois Hollande esélyét. Sajtójelentések szerint a múlt héten részt vett egy képviselő születésnapján, és amikor a párt több jelenlévő “nagyágyúja” észrevette, hogy Strauss-Kahn is ott van, sietve távoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik