Nagyvilág

Tizenötezer magyar indul a román választásokon

Romániában a három magyar párt mintegy 15 ezer jelöltet állított a június 10-i önkormányzati választásokra. A pártok szerdán összesítették a kedden éjfélig benyújtott jelöléseiket.

Az RMDSZ már korábban bejelentette: mintegy ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokon, mint 2008-ban. A Kovács Péter főtitkár által szerdán közölt végleges adatok azonban még jelentősebb növekedést mutatnak. Ezek szerint RMDSZ részéről 319 polgármesterjelölt, 8854 helyi és 789 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen. Erdély 15 megyéje közül csak a dél-erdélyi Hunyad és Szeben megyében nem állít megyei tanácselnök-jelöltet a szövetség, versenybe száll viszont megyeitanács-elnökjelöltje a csángók által is lakott moldvai Bákó megyében is.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási részvételének a szerdán összesített adatait Szabó-Györke Zsombor, országos sajtófelelős közölte az MTI-vel. Elmondta, a párt 80 polgármesterjelölttel, 2043 helyi és 281 megyei tanácsosjelölttel vág neki első megmérettetésének. Az EMNP ugyanakkor 5 megyében állít megyeitanács-elnökjelöltet.

A Magyar Polgári Pártnak (MPP) az MTI-hez eljuttatott még nem végleges összesítéséből kiderül: a párt 110 településen állított polgármesterjelöltet, és jelöltjei hat megyében pályázzák meg a megyei tanácselnöki tisztséget. Az MPP 192 jelöltje küzd a megyei önkormányzati képviselői helyekért, és a 149 településen bejegyzett önkormányzati képviselői listán a párt becslése szerint körülbelül 2300 jelölt szerepel. Az MPP jelöltjei négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri, 489 helyi és 10 megyei tanácsosi mandátumot szereztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik