Nagyvilág

Megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások

Két kérdésben viszont bírósághoz fordult az unió. Több, mint fegyverszünet, kevesebb, mint békekötés Brüsszellel.

A Bizottság a szerdai testületi ülésen úgy ítélte meg, hogy Magyarország “elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt” ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások – derül ki a testület közleményéből. Azt nem közölte a bizottság, hogy pontosan mikor kezdődhetnek a megbeszélések. Az adatvédelmi hatóság függetlenségének és a bírói nyugdíjkorhatár csökkentésének ügyében a testület az Európai Bírósághoz fordul.

A jegybanktörvény összhangban lesz

Olivier Bailly a bizottság e témában aznap született döntéseit ismertetve elmondta: a biztosok úgy ítélték meg, hogy az elhatározott lépéseknek köszönhetően a magyar jegybanktörvény összhangban lesz az uniós jogszabályokkal. Emlékeztetett arra, hogy a módosítások végrehajtásáról Orbán Viktor miniszterelnök kedden személyesen is biztosította José Manuel Durao Barroso bizottsági elnököt.

Az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban a bizottság tapasztalt előrelépéseket, de úgy véli, hogy a nemzeti hatóság létrehozása, illetve az intézmény elnökének elbocsátása továbbra is uniós jogba ütközik.
A bírói nyugdíjkorhatárt illetően a bizottság azt is kéri, hogy az uniós bíróság sürgősséggel vizsgálja meg a kérdést. A magyar hatóságoktól pedig Brüsszel azt kéri, hogy ennek a szabálynak a gyakorlati alkalmazását a gyorsított ítélethozatalig függessze fel.

Olivier Bailly elmondta: a lezárás akkor fog megtörténni, ha Magyarországon a parlament elfogadja mindazokat a törvénymódosításokat, amelyek tervezetét a magyar kormányzat szövegszerűen előzetesen eljuttatta Brüsszelbe. A tényleges lezáráshoz már nem lesz szükség újabb testületi döntésre, hanem elég az, ha Olli Rehn gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök megállapítja, hogy a szükséges törvénymódosítások magyar részről megtörténtek. A magyar kormány arra is kötelezte magát – olvasható a bizottsági közleményben -, hogy tovább folytatja a konzultációkat az Európai Központi Bankkal a még nyitott kérdésekben.

Az Európai Bizottság szerdán tárgyalta a magyar kötelezettségszegési eljárások ügyét, amelyeket még januárban indítottak. Kifejtették: kész az Európai Bizottság lezárni a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárást a Magyar Nemzeti Bank ügyében – jelentette be a brüsszeli végrehajtó testület szóvivője szerdán. A jegybank függetlensége a kezdetektől feltétele volt az IMF-fel való tárgyalásoknak egy pénzügyi csomagról.

A keddi tárgyaláson fordulhatott a kocka

Az Európai Bizottság a keddi Orbán-Barroso találkozó után kiadott hivatalos közleménye szerint a testület elnöke üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a személyes állásfoglalását, hogy Magyarországon gyorsan és teljes egészében átültetik a gyakorlatba a Magyar Nemzeti Bank függetlenségére vonatkozóan bejelentett intézkedéseket. Az unió viszont most, a kérdés lezárásával zöld utat adott.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden tárgyalt a Bizottság elnökével, Jose Manuel Barrosoval. A tárgyalás után kifejtette: lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal esedékes tárgyalások megkezdése elől, pár héten belül megkezdődhetnek az egyeztetések. Ez a forgatókönyv most reálisnak bizonyult.

Elemzők szerint két héten belül kopogtat az IMF

Akár két héten belül Magyarországra utazhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU tárgyalóküldöttsége, miután az Európai Bizottság szerdán szabad utat adott a finanszírozási csomagról szóló tárgyalások megkezdéshez, de továbbra is megvan annak a kockázata, hogy a tárgyalási folyamat elhúzódik – vélekedtek a brüsszeli döntés szerdai bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők.

A döntés után valószínűleg “máris megy a telefonhívás Washingtonba”, s az IMF és az EU tárgyalói feltehetően a következő két hétben Budapestre utaznak – fogalmazott kommentárjában Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója. Közölte ugyanakkor azt is: az RBS hosszú tárgyalássorozatra számít, tekintettel “az eddig történtekre”, és arra, hogy valószínűleg a tárgyalások során is felmerülnek vitás kérdések.

Az RBS vezető londoni elemzője óvatosan ítélte meg a tárgyalások lehetséges kimenetelét is, kiemelve azt a véleményét, hogy a valutaalap és az EU először esetleg “túl sokat követel” majd, és emiatt elképzelhető, hogy a kormány további időnyerésre rendezkedik be.

Meredeken emelkedik a forint árfolyama
Lendületes emelkedésnek indult a forint árfolyama szerdán délben a kötelezettségszegési eljárás lezárásáról szóló brüsszeli bejelentésre.  A forint 292-es eurójegyzés alatt tartózkodott a délelőtt folyamán, majd a bejelentésre a jegyzés 290 alá erősödött. Fél egykor az eurót már 288,95 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben. Hétfőn délután az eurót még 299 forint felett, 300 közelében jegyezték.

 

Fellegi: még nem tudjuk, mennyi hitelt kapunk

Nem tudjuk, meddig tart megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal, és azt sem, mennyi pénzt kérhetünk. Nagyjából ez derült ki a tárca nélküli miniszter, Fellegi Tamás szerdai bejelentéséből.

Szerinte egy ilyen egyeztetés alapesetben is több hétig szokott tartani, ám a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe. Úgy látja, hogy az egykulcsos adó is tárgyalási téma lehet, ugyanakkor a kormány nem akar változtatni a szisztémán.

Kattintson a részletekért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik