Nagyvilág

Vizitdíjat vezet be Románia

Közvitára bocsátotta a bukaresti egészségügyi minisztérium a vizitdíj bevezetésére vonatkozó törvénymódosítás tervezetét.

Romániában évek óta tervezik az egészségügyi hozzájárulás bevezetését, amitől szabályozó hatást és némi többletbevételt remélnek. A szaktárca álláspontja szerint a román egészségügy egyik gondja az, hogy a páciensek olyan panaszokkal is a kórházakhoz fordulnak, amelyeket a háziorvos vagy a szakorvos is ki tudna kezelni. Ezért egy progresszív tarifatáblázatot szeretnének bevezetni.

A tervezet szerint 5 lejt (350 forintot) kell fizetni egy háziorvosi rendelésért, 10 lejt (700 forintot) egy szakorvosi rendelésért, 15 lejt (950 forintot) egy otthoni beteglátogatásért és napi 50 lejt (3500 forintot) a többnapos kórházi ellátásért.

A hozzájárulásnak lesz egy felső határa: ezt egy kormányhatározat rögzíti majd. Az egészségügyi hozzájárulás éves felső határát nem egységesen (az eredeti elképzelés szerint 600 lejben, kb. 40 ezer forint) határoznák meg, hanem a biztosított jövedelme függvényében.

Az egészségügyi miniszter szóvivője, Kinizsi Zoltán az MTI-nek elmondta: azért kell a kormány hatáskörébe utalni a vizitdíj éves határának és a hozzájárulási kötelezettség mértékének megállapítását, hogy ezt például az éves adóbevalláshoz, vagy más, konkrét jövedelemigazoló módszerhez kössék. A vizitdíj éves összege a jogszabály szerint ugyanis nem haladhatja meg az egyhavi átlagjövedelmet.

Az ingyenes szolgáltatások alapcsomagját keretszerződés tartalmazza majd, amelyet az egészségügyi szolgáltatók (kórházak, családorvosok, stb.) kötnek meg évente az egészségügyi biztosítási pénztárral és a szaktárcával. Ebben a keretszerződésben rögzítik, milyen szolgáltatásokra vonatkozik a biztosítás, amelyekre a biztosított további hozzájárulás (vizitdíj) befizetése nélkül jogosult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik