Nagyvilág

Senkinek sem kellett Merkel autója

Nem sikerült elárverezni Angela Merkel első nyugati kocsiját.

Első próbálkozásra nem sikerült elárverezni Angela Merkel német kancellár első nyugati kocsiját, egy VW Golfot, az értékesítést szervező eBay az aukció lejárta előtt 25 perccel leállította a licitet.

Háromajtós

A 22 éves, érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkező kocsiért csillagászati összegeket, 130 ezer euró (38 millió forint) körüli vételárat ajánlottak, amit felkeltette az aukciós portál munkatársainak gyanúját. Érdeklődtek a licitálóknál, hogy komolyan gondolják-e az ajánlatukat. Kiderült, hogy szórakozásból hajtották fel a kocsi árát, fizetni pedig egyikük sem akar. Az eBay ezért kivette kínálatából a háromajtós fehér Golfot.

Az aukciót hamarosan újra elindítják, de szigorítanak a szabályokon; aki ajánlatot akar tenni, annak a személyi igazolványának másolatát is el kell juttatnia a céghez.

Törött

Az autó jelenlegi tulajdonosa 2011-ben vette meg a balesetben törött, 190 ezer kilométert futott autót. A férfi azt követően döntött úgy, hogy megvásárolja a Golfot, hogy belepillantott a jármű forgalmijába és meglátta Angela Merkel nevét.

A kancellár 1990-től öt éven át furikázott első nyugati gyártmányú kocsijával, majd férje, Joachim Sauer vette át az autót. A kereszténydemokrata politikus neve éveken át rosszul szerepelt a forgalmiban, amelyben Merkel leánykori nevén Kassnerként szerepel. A nyugaton született, de Kelet-Németországban felnőtt politikus egy s-sel írja nevét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik