Nagyvilág

Gyerekeket ejtettek túszul egy börtönben

Fellázadt több mint 400 rab egy brazíliai börtönben, és túszul ejtette az elítéltek látogatásra érkező 128 hozzátartozóját, közöttük nőket és gyerekeket, valamint három börtönőrt - közölte a rendőrség a G1 de Globo hírportál hétfői jelentése szerint.

A Sergipe szövetségi állam fővárosában, Aracajuban lévő Advogado Jacinto Filho börtön foglyai a fegyverszobából zsákmányolt három karabéllyal és késekkel vannak felfegyverkezve. A túsztárgyalóval közölték: azért lázadtak fel, mert folyamatosan bántalmazzák őket a börtönőrök. Jobb élelmezést is követelnek, és kijelentették, hogy átadják bántalmazóik listáját Luiz Claudio Almeido dos Santos államügyésznek.

A lázadás vasárnap reggel, a látogatás idején tört ki, délután a fogva tartottak felgyújtottak több matracot. Este felmentek a tetőre. Ezután a rendőrség az épülethez vezényelte több mint 130 emberét. Egy órával később kikapcsolták a villanyt az épületben, és folytatódtak a tárgyalások. Ultimátumot egyelőre nem szabtak a lázadóknak – közölte a rendőrség.
Brazíliában, akárcsak Latin-Amerika egészében a börtönök túlzsúfoltak, és vezetésük bűnözők befolyása alatt áll. A bűnbandák azért is érvényesíteni tudják a saját törvényeiket a gyakran lepusztult és egészségtelen intézményekben, mert a büntetés-végrehajtás egész rendszerét mélyen áthatja a korrupció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik