Nagyvilág

Ötszörös gyilkosság – fiatalokat mészároltak le

A holttesteket horgászok találták meg egy tónál, a macedón főváros közelében. "Szabályos kivégzés" történt.

Első hírek még arról szóltak, hogy öt fiatalt gyilkoltak meg Szkopje mellett, egy mesterséges tónál. A macedón rendőrség legfrissebb közlése szerint azonban az áldozatok közül négyen a húszas éveikben jártak, míg az ötödik egy 45 év körüli helybéli férfi volt.

A macedón média szerint a négy fiatalt feltehetően felsorakoztatták a gyilkosság előtt, vagyis “szabályos kivégzés” történt. Az idősebb áldozat fivére azt mondta a rendőrök szavait idézve, hogy a gyilkosok ismerhették a négy fiatalt, testvérének pedig vélhetően azért kellett meghalnia, mert szemtanúja volt a vérfagyasztó bűnténynek.

A rendőrség részleteket egyelőre nem közölt, és az áldozatok nemzetiségét sem hozta nyilvánosságra, de a helyiek szerint macedónokról van szó. Egyes azt állították, hogy a macedón fiatalokat albánok ölték meg, s ez újabb etnikai villongásokat robbanthat ki

Az eset mindenesetre komoly indulatokat gerjesztett az országban, ahol ilyen brutális bűntényre eleddig nem volt példa. A bűnügy hírére két közeli falu, Smiljkovic és Cresevo lakói tiltakozásul lezárták a tó melletti főutat, illetve útzárral követelték a tettesek mielőbbi felkutatását annak a falunak – Radisani – a lakói is, ahova a meggyilkolt fiatalok valók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik