Nagyvilág

Kolozsváron is él a magyar átok

Nem sikerült egy közös jelöltet állítaniuk a romániai magyar pártoknak a kolozsvári polgármester-választásra. Hárman osztják meg a szavazókat.

Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pénteken bemutatott jelöltje elmondta: az utóbbi hetekben kezdeményezték a magyar pártok közötti egyeztetéseket, de mert javaslatuk válasz nélkül maradt, lépéskényszerbe kerültek. Hozzátette, azzal a feltétellel vállalta el a jelöltséget, hogy ha az április végi határidőig megegyezés születik a magyar pártok között, kész visszalépni.

Közben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megerősítette, hogy Eckstein-Kovács Péter lesz a párt jelöltje Kolozsvár polgármesteri posztjáért. A politikus az MTI-nek elmondta: nem örül annak, hogy megoszlanak a kolozsvári magyar szavazatok, de e helyzeten maga nem tud változtatni. „Gergely Balázzsal eddig is beszélő viszonyban voltam, ez után is abban maradok. Van azonban az az országos döntés, hogy ha versenyzünk, akkor mindenütt legyen verseny” – jelentette ki a jelölt.

Az EMNP alelnöke azzal is magyarázta indulását, hogy jelentős azoknak a kolozsvári magyaroknak a száma, akiket az EMNP választási indulása szólít az urnákhoz, és nem mennének el szavazni, ha csak az RMDSZ jelöltjeire adhatnák le voksaikat. Gergely Balázs kijelentette: a kolozsvári magyarok fásultságát, közömbösségét tartja a legnagyobb ellenségnek, amelyet választási indulásával le szeretne győzni.

A Magyar Polgári Párt (MPP) már hónapokkal ezelőtt Fodor Alpár vállalkozót jelölte a polgármesteri tisztségre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.