Nagyvilág

Húsvéti merénylet Nigériában

Pokolgépes merényletet követtek el húsvét vasárnap az észak-nigériai Kaduna város egyik keresztény templomának közelében. A mentők szerint legalább húszan meghaltak.

Környékbeli lakosok elmondása szerint egy robbanóanyaggal megrakott autó robbant fel a templom közelében.

Egy szemtanú azt mondta: öngyilkos merénylet történt, a merénylő egészen a templomig akart eljutni járművével, de rendőrök megállították, s visszafordították. Miközben elhajtott, az autó felrobbant, és a sofőrrel együtt meghalt több motorkerékpáros. Megrongálódtak a közelben álló autók, és betörtek a házak ablakai – tette hozzá.

A rendőrség megerősítette azt, hogy pokolgép robbant, de mást egyelőre nem volt hajlandó mondani. Az AFP egy mentőtisztre hivatkozva két robbanásról számolt be. Állítólag két gépkocsi robbant fel a templommal szemben.

A nigériai hatóságok a keresztények ünnepére, húsvétra készülvén megerősítették a biztonsági intézkedéseket a főleg muzulmánok lakta északi országrészben, mert attól tartottak, hogy a Boko Haram iszlamista szervezet ismét elkövet a tavaly karácsonyiakhoz hasonló merényleteket. Az akkori legsúlyosabb merényletben 44 ember halt meg és több mint 50 megsebesült egy templomnál.

Az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan lazán szerveződő Boko Haram már több száz embert ölt meg az idén pokolgépes, illetve lőfegyveres támadásokban Nigériában. Főleg rendőröket, katonákat és kormánytisztviselőket vesznek célba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik