Nagyvilág

Romney mesterhármast ért el

Mitt Romney az előzetes várakozásoknak megfelelően besöpörte a győzelmet a republikánusok keddi, Maryland és Wisconsin államban, valamint a fővárosban megrendezett, amerikai elnökjelöltségért folyó előválasztásán. Ezzel újabb lépést tett pártja hivatalos elnökjelöltségének megszerzése felé.

Romney fő ellenfele, Rick Santorum a mindhárom helyszínen elbukott forduló után kijelentette, hogy nem lép vissza a további küzdelemtől, és arra biztatta pártját, hogy egy “valódi” konzervatívot állítson ki a Barack Obama elleni választási küzdelemre, mert csak “világos kontraszttal” lehet legyőzni a hivatalban lévő elnököt.

A politikus a konzervatív Ronald Reaganre hivatkozott, mint a republikánus párt egyetlen olyan elnökjelöltjére, akinek az elmúlt 120 évben sikerült legyőznie egy hivatalban lévő demokrata elnököt. Santorum a televízió nyilvánosságának a szűkebb pátriájából, Pennsylvania államból beszélt, ahol az elnökjelölt-aspiránsi státusának megtartása érdekében mindenképpen győznie kell az előválasztások következő, három hét múlva esedékes fordulóján.

Nem véletlen, hogy győzelmi beszédében Romney éppen Pennsylvania szavazóit szólította fel elsőkként: csatlakozzanak hozzá. A volt massachusettsi kormányzó, mintha már most pártjának elnökjelöltje volna, nem vesztegetett szót vetélytársaira, és egyedül Obamára összpontosított.

Beszédének fő üzenete az volt, hogy miközben a “vállalkozásellenes” Obama egy kormányzatközpontú társadalommá akarja átalakítani Amerikát, ő az alapok újjáépítésére, a szabad emberek és a szabad vállalkozások vezette, a lehetőségeken alapuló társadalom visszaállításra törekszik. Szavai szerint a gazdasági fellendülés és a munkahelyteremtés motorja a magánvállalatok sikere, Obama pedig olyan, mint az ember, aki azt mondja, hogy szereti az omlettet, de nem szereti a tojást.

Romney egyre inkább egyértelmű elnökjelölti esélyének jele, hogy Obama elnök – az idén először – kedden név szerint támadta a republikánus politikust, amiért az “csodálatosnak” nevezte a pártja által dominált képviselőház által a múlt héten elfogadott költségvetés-tervezetet. A büdzsétervezet, amely a demokrata többségű szenátus ellenállásán biztosan zátonyra fut majd, a legmagasabb adósáv csökkentésével, egyúttal több állami program lefaragásával számol.

A CNN nem hivatalos összesítése szerint a keddi választási forduló után Romney 648 küldött szavazatára számíthat majd a republikánusok augusztusi országos konvencióján, ahol végleg eldől majd, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt. A poszt elnyeréséhez 1144 delegátus támogatása szükséges. Santorum 264, Newt Gingrich 137, Ron Paul pedig 71 vokssal számolhat.

Április 24-én Connecticut, Delaware, New York, Pennsylvania és Rhode Island republikánus szimpatizánsai tartanak majd előválasztást. A közvélemény-kutatások szerint Pennsylvania kivételével mindenütt Romney vezet, de Santorumnak a “hátországában” mért előnye is belül van a statisztikai hibahatáron. Megfigyelők szerint egy pennsylvaniai vereség a végét jelentené a volt szenátor kampányának.

Ha hazai pályán győzni tud és talpon marad, Santorum májusban olyan konzervatív államokban számíthat majd győzelemre, mint Arkansas, Texas, Nyugat-Virginia, Észak-Karolina, Indiana és Kentucky, ám fordulatot már semmiképpen sem tud elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik