Nagyvilág

15 halott a moszkvai piactűzben

Kigyulladt egy moszkvai piaccsarnok kedd reggel, a tűzben 15 ember meghalt - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A tűzoltók akkor bukkantak a holttestekre, amikor a lángok elfojtása után elbontották az illegális szállásként szolgáló építményt. Az első feltételezések szerint a tüzet egy hibás elektromos fűtőberendezés vagy rövidzárlat okozhatta.

Az áldozatok többsége tádzsik állampolgárságú volt, míg a többiek más közép-ázsiai országokból érkeztek, hogy munkát találjanak az orosz fővárosban.

A munkások a raktárcsarnok hátuljában kialakított kétszintes, 50 négyzetméteres, szigetelt fémfalú barakkban, emeletes ágyakon aludtak, és a tűz keletkezésekor egyelőre ismeretlen okból nem tudtak kijönni a helyiségből. A televíziós felvételek tanúsága szerint az ablakokat védő fémrácsok miatt azokon át sem lehetett kimenekülni.

Az Interfax orosz hírügynökség szerint ez volt a legtöbb emberéletet követelő tűzeset Moszkvában azóta, hogy 2006 decemberében, egy drogfüggőket kezelő kórházban keletkezett tűzben 46 páciens életét vesztette.

A média szerint a szerencsétlenség ismét rávilágított arra, hogy milyen veszélyes körülmények között tengődik az orosz fővárosban az illegálisan odaözönlő több millió tádzsik, üzbég és kirgiz bevándorló.

Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője az eset kapcsán kijelentette, hogy a szövetségi bevándorlási hivatallal közösen razziákat fognak tartani az illegális moszkvai munkásszállások felderítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik