Nagyvilág

Az euróban bíznak a lengyelek

A lengyel álláspont szerint az euró segít átjutni a válságon.

Korábban a témában:

Danuta Hübner, a kormányzó Polgári Platform európai parlamenti képviselője, az Európai Bizottság volt biztosa szerint az euró stabilizálja az átjutást a gazdasági válságon, amelyet nem a közös valuta eszméje, hanem több más tényező váltott ki – olvasható a lengyel közszolgálati rádió hírportálján. A közgazdász a rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, a válság ellenére nem tűntek el az euróövezethez csatlakozás mellett szóló érvek, de egyetért a jegybank (NBP) elnökével, aki szerint Lengyelországnak nem szabad elsietnie a döntést.

Hübner nem zárta ki, hogy a lengyelek 2015 körül lépnek be az ERM-2-be, de szerinte erre csak akkor kerül sor, ha Lengyelország “strukturálisan felkészül”, azaz nem a gyenge zlotynak köszönhetően lesz erős és versenyképes a lengyel gazdaság. Kiemelte, a lengyelek még nem zárták le a belső reformokat, amelyek megalapoznák az ország pénzügyi stabilitását, és ez a folyamat még néhány évet igénybe vehet.

Felhívta a figyelmet az utóbbi két-három évben kidolgozott brüsszeli reformokra, amelyek radikálisan megváltoztatták az euróövezet működését. Véleménye szerint a közös valutarendszer szorosabb belső integrálása az európai politikai integráció magját is kialakítja, és amennyiben Lengyelország kizárja magát ebből a körből, a peremvidéken marad és nem lesz döntési helyzetben a legfontosabb ügyekben.

Címkék: euroeuróárfolyam

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.