Üzleti tippek

A befektetőket nem izgatják a menekülő hitelesek

A devizahitelesek újabb menekülő útját már korábban beárazták a pénzpiacok.

Az XTB Magyarország vezető elemzője szerint a mai, enyhe forintgyengülés a negatív, nemzetközi hangulathoz illeszkedik. Az árfolyamgát hétfői megszavazása viszont nem befolyásolta a piacokat, hiszen a befektetők a devizahitelesek újabb menekülő útját már korábban beárazták. Soós Róbert úgy véli, hogy az év végéig kérhető, legfeljebb öt évre szóló árfolyamrögzítés később sem hoz jelentős változást a devizakereskedésben.

A mai, befektetői rosszkedv oka sokkal inkább Kínában és az Egyesült Államokban keresendő. Az ázsiai országban ugyanis az exportőrök támogatására újabb ösztönzőket vezetnének be, mivel az Európába és az Egyesült Államokba irányuló kivitel a vártnál gyengébben teljesít. A tengerentúlon pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i elnöke tette borúsabbá a hangulatot. William Dudley azok sorát gyarapítja, akik szerint korai még arról beszélni, hogy az amerikai gazdaság kijött a gödörből.

A hetet tegnap erősödéssel indította a magyar fizetőeszköz. Ez még annak az utóhatása volt, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter múlt pénteken a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel találkozott Washingtonban, majd úgy nyilatkozott, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a mielőbbi megállapodás mellett, és szerinte nem céljuk az időhúzás, vagyis – ahogy Fellegi fogalmazott – nem játszanak „török kártyát”. Giró-Szász András kormányszóvivő szerint sem gondolkodnak „B” tervben. Az informális tárgyalások miatt – ahogy az jósolható volt – az IMF részéről viszont nem hangzott el hivatalos kommentár.

Van tőzsdei tippünk is!

Amikor beragad az Enter

Ami a tőzsdei bukások és felemelkedések mögött van.

Nemcsak az EU-IMF egyeztetésekre ugranak a befektetők

Az XTB szakértője szerint a fő kérdés továbbra is az, hogy hisznek-e a befektetők a magyar kormánynak. Emellett azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a forint árfolyama nemcsak a nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalások sikerétől függ.

Soós Róbert hozzátette, legalább ugyan ilyen fontos a külső környezet és a befektetői hangulat alakulása. „A globális makrogazdasági terepen arra számítok, hogy folytatódnak az első negyedévre jellemző kedvező folyamatok. Így az Egyesült Államokban a javuló munkaerő piaci helyzet húzhatja felfelé a GDP több, mint kétharmadát jelentő fogyasztást” – összegezte a szakértő.

Európában a periférikus országok helyzete finoman szólva sem rózsás, de a fő húzóerőnek számító Németországban több gazdasági-üzleti index is bizakodásra ad okot. „Márciusban a két legfontosabb mutató mellett a külkereskedelmi mérleg többlete is tovább emelkedett, a munkanélküliség szintje pedig több évtizede nem volt ilyen alacsony” – sorolta a kedvezőnek címkézhető tényezőket az elemző.

Még mindig sokat tesznek zsebre

Soós Róbert szerint a forintpiacát a kilábalásba fektetett befektetői bizalmon túl a 7 százalékos alapkamat is segíti, ami a régióban még mindig kiugró nyereséggel kecsegteti a devizapiaci kereskedőket.

A kamatszint kulcskérdés maradhat az elkövetkezendő fél évben is, hiszen ha a kormány zöld ágra vergődik az EU-val a kötelezettségszegési és a túlzott deficiteljárással kapcsolatban, akkor sokkal több befektető hiheti el, hogy a következő években Magyarország csökkenő adósságpályára állhat. Ráadásként ehhez az uniós átlag feletti GDP-növekedés is társulhat.

„Ha ezt a forgatókönyvet nézzük, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy a forint az euróval szemben a két évvel korábbi, tavaszi-nyári szintjére, vagyis a 276 forintos árfolyam közelébe erősödjön” – összegezte az XTB szakértője, aki szerint pesszimista szcenárióban viszont az elhúzódó EU-IMF tárgyalások és a kínai növekedés lassulása gyengítheti a forintot. Ez utóbbi esetében például a befektetők megint elfordulhatnak a kockázatos eszközöktől, így a magyar devizától, és elővehetik újra az államadósság kártyát, miszerint a lengyelekhez és a csehekhez képest a régióban a legnagyobb teherrel Magyarország küszködik, és ezen felül még a nemzetközi szervezetekkel sem hozta eddig tető alá a hitelkeret megállapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik