Nagyvilág

Gorbacsov visszatérne

Újjáélesztené szociáldemokrata pártját.

A Szovjetunió első, egyben utolsó elnöke szerdán közölte szándékát az Interfax hírügynökséggel.     “Készen állok arra, hogy komolyan hozzáfogjak a szociáldemokrata projekt kidolgozásához. (…) Oroszországban számos zavar van a pártépítésben, a szociáldemokrata párt széles (politikai) köröket képes egyesíteni” – vélekedett Gorbacsov.

Az orosz duma (a parlament alsóháza) kedden második olvasatban is elfogadta a párttörvény módosítását, amely a nyilvántartásba vételhez szükséges támogató aláírások számát 40 ezerről 500-ra csökkentené.

Mindezen felbuzdulva az utóbbi hetekben sorra jelentették be különböző politikusok és politikai csoportok pártalapítási, illetve átszervezési szándékukat Oroszországban. Köztük van az elnökválasztáson harmadik legtöbb szavazatot kapott milliárdos üzletember, Mihail Prohorov is, aki jobboldali pártot készül létrehozni. A központi választási bizottság több tucat kérelemre számít a közeljövőben.

Szociáldemokrata típusú egyesülés létrehozását jelezte Gennagyij Gudkov és Ilja Ponomarjov az Igazságos Oroszország két vezető politikusa, valamint Szergej Udalcov, a Baloldali Front nevű radikális párt vezetője is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik