Nagyvilág

Toulouse: ellentmondó hírek a tömeggyilkos elfogásáról

Elfogta a francia rendőrség elit alakulata a toulouse-i merényletek feltételezett tettesét - jelentette szerdán két francia hírtelevízió két különböző forrásra hivatkozva.

Az I-télé helyszíni tudósítója a francia elnöki hivatalra hivatkozva azt közölte, előállították a tettest, majd néhány perccel később rendőrségi forrásokat idézve tudatta: még nem fogták el, de a rendőrök már behatoltak a lakásba, ahol a férfi elbarikádozta magát. A BFM tv források megjelölése nélkül azt közölte, hogy a gyanúsítottat letartóztatták, de utóbb nem tudta megerősíteni a hírt.

Közben Nicolas Sarkozy államfő is a helyszínre érkezett, s jelenleg a körülzárt lakóház közelében lévő laktanyában, a merénylő elfogásával megbízott rendőrök székhelyén tartózkodik. A kommandósok előzőleg akciót indítottak a toulouse-i ház ellen. A francia rendőrség szerdán reggel még tárgyalt a férfival, aki elbarikádozta magát egy lakóházban Toulouse keleti részén, ám délre megszakadtak vele a tárgyalások. Lapinformációk szerint egy óra körül ismét felvették a kapcsolatot a feltételezett tettessel. Korábban a férfi azt mondta, délután megadja magát. A szomszédokat saját kérésükre evakuálták.

A hatóságok szerint az észak-afrikai származású férfi azonos azzal a merénylővel, aki az elmúlt tíz napban három támadásban megölt összesen hét embert, köztük három gyereket a délnyugat-franciaországi városban és környékén. A férfi állítólag azt mondta, palesztin gyerekek haláláért és a francia haderő afganisztáni szerepvállalásáért akart bosszút állni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik