Nagyvilág

Exhumálták a repülőbaleset két áldozatát

Exhumálta a lengyel katonai ügyészség a kormánygép szmolenszki katasztrófájának két áldozatát, hogy felülvizsgálhassa az orosz patológiai vizsgálat eredményét.

Az exhumálásokat a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett 2010. április 10-én lezuhant lengyel elnöki különgép ügyét vizsgáló varsói katonai ügyészség rendelte el, mert részletes vizsgálatokkal akarja meghatározni az orosz igazságügyi orvos szakértők dokumentációjában rögzített téves adatok és hibák mértékét.

Przemyslaw Gosiewski volt miniszterelnök-helyettes, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt volt parlamenti képviselőjének holttestét hétfőn hantolták ki Varsóban, míg Janusz Kurtyka, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) volt elnökének holttestét kedden emelték ki krakkói sírjából.

A kihantolás részben eleget tett Gosiewski felesége kérésének, aki már három hónappal a katasztrófa után kérvényt nyújtott be az ügyben. Ugyanakkor nem engedélyezték, hogy az özvegy által felkért amerikai szakértő, Michael Baden is megvizsgálja a holttestet. Kurtyka holttestét hivatalból indított eljárás során, az özvegy tiltakozása ellenére emelték ki a sírból.

Nem kizárt, hogy újabb exhumálásokra is sor kerül, mert például Tomasz Merta kulturális miniszterhelyettes özvegye is gondolkozik a lengyel vizsgálat kérvényezésén. Zbigniew Rzepa, a legfelsőbb katonai ügyész szóvivője az MTI érdeklődésére azt válaszolta, hogy az eljárás további tervezett lépéseiről nem tájékoztathatja a közvéleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik