Nagyvilág

Fogynak a szíriai hadsereg tábornokai

Újabb két szíriai tábornok dezertált a szíriai hadseregből és menekült át Törökországba.

Mintegy 200 szíriai menekült lépte át a török határt egy nap alatt, így számuk már meghaladja a 16 ezret, és két szíriai tábornok is dezertált – közölte hétfőn egy török diplomata. A két tábornokkal eddig összesen kilenc tábornok menekült Törökországba, többtucatnyi más katonával együtt a 2011 márciusában kitört lázadás kezdete óta – mondta el a diplomata, aki nem közölte, ki a pénteken érkezett két tábornok.

A Törökország déli részén, a közös határ közelében fekvő Hatay tartományba szíriai menekültáradat érkezik a szíriai felkelés kezdete óta. A tartományban hat sátortábort állítottak fel. A menekültek mellett ott szállásolták el a dezertőröket tömörítő Szíriai Szabad Hadsereg katonáit is.

A török hatóságok szerint a szíriai hadsereg által a lázadók erősségének számító, a török határ közelében fekvő Idlíb tartomány elleni offenzívájával magyarázható a menekültek számának emelkedése az utóbbi napokban.

Két újabb tábort most építenek a délkelet-törökországi Kilis és Sanliurfa tartományokban. A török Vörös Félhold különböző forgatókönyvekkel készül, azt is számításba vette, hogy akár félmillió szíriai menekült érkezhet Törökországba.

Tavakkul Karman jemeni újságírónő és emberjogi aktivista, a Nobel-békedíj egyik tavalyi kitüntetettje vasárnap egy szíriai határ közelében fekvő törökországi menekülttáborba látogatott, ahol a megtorlás elől menekült családokkal találkozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik