Nagyvilág

Háborúznának Iránnal az amerikaiak

Az amerikaiak többsége támogatná az Irán elleni katonai fellépést, ha Teheránról kiderülne, hogy nukleáris fegyver előállításával próbálkozik.

A Reuters és az Ipsos kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásának eredménye szerint az amerikaiak 53 százaléka még akkor is a háborút választaná, ha az az üzemanyagárak emelkedéséhez vezetne. A felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka támogatná, hogy az Egyesült Államok sújtson le Iránra, ha bebizonyosodna, hogy az iszlám köztársaság nukleáris programjának célja az atomfegyver előállítása. Az amerikaiak 39 százaléka ellenzi a katonai csapást.

A felmérés szerint a republikánusok 70, a demokraták 46 és a független szavazók 51 százaléka támogatná a katonai fellépést Iránnal szemben.

Barack Obama elnök kedden további egy évvel meghosszabbította az Iránnal szemben 1995. március 15-én meghirdetett nemzeti szükségállapotot. Az indoklás szerint Irán továbbra is rendkívüli fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra, külpolitikára és gazdaságra nézve. Az Egyesült Államok 1979-ben az iráni iszlám forradalom és a teheráni amerikai nagykövetség diplomatáinak túszul ejtése után szakította meg kapcsolatait az iszlám köztársasággal.

A teheráni vezetés azt állítja, hogy az ország nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik