Nagyvilág

Megbízták Ficot a kormányalakítással

Gasparovic államfő nem meglepő módon a Smert bízza meg a kormányalakítással Szlovákiában.

Ivan Gasparovic szlovák elnök vasárnap bejelentette, hogy a választáson a szavazatok 44,41 százalékát elnyert Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pártot bízza meg a kormányalakítással. “Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem akarok bizonyos más politikai pártokkal” is beszélni – tette hozzá az államfő. Amennyiben a Smer nem találna koalíciós partnert, egyedül is képes kormányt alakítani.

Az elnök hangsúlyozta azt az óhaját, hogy a kormány stabil legyen. Felszólította a leendő kormányt, működjön együtt az ellenzéki pártokkal, és ne törölje el a korábbi kabinet sikeresnek bizonyult intézkedéseit. “Örülnék, ha az ellenzék a kormánnyal és a parlamenti többséggel közösen keresné a utat az olyan kérdésekben, amelyek biztosítják a gazdasági növekedést és a szociális programok megvalósítását Szlovákiában” – mondta.

Gasparovic emlékeztetett arra a korábbi kijelentésére – amely mellett most is kitart -, miszerint Szlovákiának a jobb- és a baloldal közös kormányára lenne szüksége. “Eddig az új kormányok szinte mindig felülvizsgálták elődjük döntéseit, és ennek kiegyensúlyozatlan törvényhozás volt a következménye” – fejtette ki Gasparovic.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik