Nagyvilág

Több tucat észak-koreait toloncolt haza Kína

Kína harmincegy észak-koreai menekültet toloncolt haza, bár hazatérésük után súlyos büntetés, esetenként halál várhat rájuk.

Kína harmincegy észak-koreai menekültet toloncolt haza, jóllehet a nemzetközi közösség ennek az ellenkezőjére szólítja fel, mert az észak-koreaiakra hazatérésük után súlyos büntetés, esetenként halál várhat – jelentette a Dong-a Ilbo című szöuli napilap pénteken. Az újságnak több észak-koreai, illetve kínai közbiztonsági forrás is megerősítette az intézkedést.

A kínai hatóságok február 8-12. között vették őrizetbe a harmincegy észak-koreait. Ez utóbbiak nagy részének közvetlen családtagjai élnek Dél-Koreában. Az elfogottak között idős emberek és kiskorúak is voltak, köztük egy ötéves gyermek.

Az észak-koreaiak hazatoloncolására vonatkozó kínai döntés éles ellentétben áll azzal, ahogyan Peking korábban a hasonló incidenseket kezelte. Amikor az őrizetbe vett dezertőrök ügye nemzetközi figyelmet keltett, Peking eddig megvárta, amíg a közvélemény figyelme elterelődik az ügyről – esetleg hat hónapig is fogva tartotta őket -, s csak utána szállította vissza őket Észak-Koreába. Kína most viszont két héten belül hazaszállítja a területén elfogott észak-koreaiakat, jóllehet a hazai és a nemzetközi közvélemény ezt élesen ellenzi.

Dél-Korea korábban kérte Kínát, ne adja ki Észak-Koreának a sztálinista vezetésű ország elmenekült állampolgárait. Peking viszont úgy véli, hogy a dezertőrök gazdasági migránsok, nem pedig (politikai) menekültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik