Nagyvilág

Nem ismerik el Putyin győzelmét

A Választók Ligája nem ismeri el az orosz elnökválasztás végeredményét.

A Választók Ligája nem ismeri el a március 4-i oroszországi elnökválasztás eredményét – közölte a társadalmi szervezet szerdai moszkvai sajtóértekezletén. A szervezet erről szóló nyilatkozata, amelyet több neves orosz közéleti személyiség is aláírt, emlékeztet arra, hogy a voksolást hamisítások sora és hátrányos megkülönböztetés jellemezte.

“A március 4-i elnök választás Oroszország polgári társadalmának a megsértése, az elnökségi intézmények, a választási rendszer és általában véve az államhatalom lejáratása volt” a liga a véleménye szerint. Az Interfax orosz hírügynökség szerkesztőségében megtartott sajtóértekezleten a Választók Ligája által szétosztott dokumentumban a szervezet leszögezi, hogy a választás nem volt tisztességes, mert számos ismert politikus háttérbe szorításával korlátozták a szavazók választási lehetőségét, miközben a hatalom jelöltje könnyítéseket élvezett.

A választás eleve igazságtalan volt, mert a bejegyzett jelöltek egyenlőtlen feltételek mellett folytatták le választási kampányukat, mert mindössze egyikük (Putyin) részesülhetett hatalmas állami, propaganda- és anyagi támogatásban.
A voksolás tisztességtelen volt azért is, mert a szavazatok összeszámlálását csalások kísérték – állította a Választók Ligája, amely mindezek alapján kijelentette: nem tudja elfogadni a választások eredményét, vagyis Vlagyimir Putyin győzelmét.

A januárban alapított Választók Ligájának vezetői között író, énekes, környezetvédő, jogvédő, híresség és civil aktivista egyaránt megtalálható. A csoportosulás Vlagyimir Putyin megválasztott elnök irányvonalának egyik ellenzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik