Nagyvilág

A görögök a legszorgalmasabbak?

Görögország gazdasági válsága kapcsán sokan felvetették, hogy lustaságuk miatt jutottak ide. Az adatok azonban meglepő választ adnak – írja a BBC.

A Görögországnak adott újabb mentőcsomag kapcsán a brit BBC megnézte a görögországi munkával kapcsolatos adatokat és azt találta, hogy nem a lustaságuk miatt jutottak a gazdasági csőd szélére. Az OECD adatai szerint ugyanis Görögország az első helyen áll a munkaórák száma alapján.

Érdekesség, hogy a sorban Magyarország követi, a szorgalmukról ismert németek viszont az utolsó előttiek. Igaz, a legproduktívabb országok tízes listáján a németek már rajta vannak, a görögök és a magyarok viszont nem. Sőt, Magyarország második a legkevésbé hatékonyan dolgozó országok között, a nyolcadik helyezett Görögországot is beelőzve.

A rendkívüli munkaóra-teljesítmény Görögországban abból adódik – mint Pascal Marianna, az OECD munkaerőpiaccal foglalkozó statisztikai elemzője elmondta a BBC-nek –, hogy Görögországban nagyon sok az önfoglalkoztatott munkavállaló, például a farmerok és az üzlettulajdonosok. Ők pedig sokáig dolgoznak.

A német és a görög adatok közti különbség a szakértő szerint egyebek között abból adódik, hogy Németországban négy emberből egy részmunkaidőben dolgozik, míg Görögországban ez a foglalkoztatási forma nem annyira elterjedt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik