Nagyvilág

Nem engedték kivizsgálni Timosenkót?

Az ukrán kormány nem engedélyezte a Julija Timosenkót vizsgáló kanadai orvoscsoportnak, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat a börtönben betegeskedő volt ukrán miniszterelnökön - közölte Peter Kujtan, az orvoscsoport egyik tagja. A kijevi egészségügyi tárca viszont cáfolta állítását.

Az Unian hírügynökség szerint a börtönhatóságok közölték csütörtökön, hogy a külföldi orvosok javaslatára Timosenkót Harkivba szállították kivizsgálásra.

Peter Kujtan jelentést készített a kanadai orvosok megállapításairól, s a dokumentumból csütörtökön idézett az Ukrajinszka Pravda című napilap. Kujtan ebben megállapítja: a Timosenkónál tett látogatás során világossá vált, hogy vér- és toxikológiai vizsgálatra van szükség.

“Jóllehet a kanadai csoportnak volt olyan orvosi műszere, amely azonnal eredményt produkálhatott volna, az ukrán kormány nem engedélyezte a használatát, mondván, hogy megsértenénk ezzel néhány törvényt, ami bűnvádi eljárást vonhat maga után” – áll az orvos jelentésében, amely szerint a kormányilletékesek azt sem engedték meg, hogy vérmintát vegyenek a betegtől.

Kujtan szerint a kanadai orvosok felhívták a börtöntisztviselők figyelmét arra, hogy az ukrán kormány kérte fel őket a volt miniszterelnök kivizsgálására, s az ehhez szükséges műszerek fel voltak tüntetve az orvoscsoportnak kiállított hivatalos dokumentumokban. Julija Timosenko teljes mértében egyetértett a kanadai orvosok javaslatával, s Kujtan szerint nem fedik a valóságot azok a kijevi állítások, hogy az elítélt ezt elutasította.

A kanadai orvos szerint Timosenko valóban beteg, állandó fájdalmai vannak, s egészségi állapota megköveteli a toxikológiai, illetve más vizsgálatok elvégzését. “Aggodalmamat fejeztem ki a betegnek adott szerek miatt is, amelyek Kanadában tilalmi listán vannak” – közölte az orvos.

Az ukrán egészségügyi minisztérium az Unian hírügynökségnek cáfolta, hogy nem engedélyezte a vérvételt Julija Timosenkónál. Szerinte erre azért nem került sor, mert a volt miniszterelnök ehhez nem járult hozzá. Ami a Kanadában tilalmi listán lévő szerek használatát illeti, a minisztérium közölte: Julija Timosenko gyógyításához kizárólag Ukrajnában lajstromba vett és engedélyezett szereket használnak.

Kanadai és német orvosok február 14-én vizsgálták meg a börtönben a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával tavaly októberben hétévi börtönre ítélt Timosenkót. A német csoport megállapította, hogy súlyos a hátfájdalmakra panaszkodó politikus egészségi állapota.

A börtönhatóságok csütörtökön közölték, hogy Timosenko kérésére és a külföldi orvosok javaslatára pótlólagos vizsgálatokat végeztek el az elítélten, és csütörtökön Harkivban megröntgenezték, illetve  komputertomográfos (CT) és mágneses rezonancia- (MR) vizsgálatot végeztek el rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik