Nagyvilág

Egy lépéssel közelebb két új Ipoly-hídhoz

Jóváhagyta a két új Ipoly-híd megépítéséről szóló magyar-szlovák megállapodást szerdai ülésén a pozsonyi kormány.

A hidak Ipolydamásd és Helemba, illetve Vámosmikola és Ipolypásztó közt épülnek majd. A most jóváhagyott megegyezésről utoljára február 7-én tárcaközi szinten tárgyalt a magyar és a szlovák fél. “A szerződő felek erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy anyagi eszközöket szerezzenek az Európai Uniótól a híd és az odavezető utak megépítésére” – olvasható az egyik egyezményben.

A tervekben szereplő két Ipoly-híd azt a célt szolgálná, hogy a régióban ismét fel lehessen újítani a két ország szomszédos területei közti közúti személy- és teherforgalmat. A megépítendő hidak azonban egyelőre még csak az építési engedélyeztetés stádiumában vannak. A létesítmények megépítése jelentős részben annak függvénye, hogy sikerül-e megszerezni hozzá az Európai Unió vidékfejlesztési alapja által megítélhető támogatást. A hidak építési költségvetésének 95 százalékát ugyanis éppen ebből az alapból szeretnék fedezni az építtetők.

A két Ipoly-híd megépítése a tervek szerint mintegy 10,3 millió euróba kerülne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik