Nagyvilág

Már most bírálják a leendő német államfőt

A német reformkommunisták pártja megismételte Joachim Gauckkal kapcsolatos fenntartásait, míg a környezetvédő párt balszárnya a bevándorlás kapcsán elhangzott kijelentései miatt bírálta.

Gesine Lötzsch, a Baloldal társelnöke kedden a ZDF televízióban azt vetette a lemondott Christian Wulff örökébe lépő politikus szemére, hogy nincs érzéke a társadalmi igazságosság iránt, és szótlanul tűri, hogy Németországban széles tömegek élnek szegénységben.

Balról támadják

“Gauck úr sokat beszél a szabadságról, ám teljesen elfeledkezik a társadalmi igazságosság kérdéséről… Joachim Gauck neve egyet jelent a Hartz IV ellátmánnyal (egy évnél hosszabb ideig állástalanoknak járó állami segély – a szerk.); ő az az elnökjelölt, aki rendjén valónak találja, hogy hazánkban emberek nem tudnak megélni a két kezük munkájából. Ő az, aki figyelmen kívül hagyja, hogy gyermekeiket egyedül nevelő anyákat a szegénység fenyeget” – hangoztatta Lötzsch. Emiatt pedig a Baloldal pártja nem tudja támogatni Gauck államfővé választását – tette hozzá.

A Zöldek integrációpolitikai szóvivője, Memet Kilic azért tartja vállalhatatlannak Gauck személyét, mert az tavaly “bátornak” minősítette Thilo Sarrazin SPD-politikusnak a török és arab bevándorlókkal kapcsolatos, országos vitát kiváltó nézeteit. Kilic ezt “megdöbbentőnek” nevezte, hozzátéve, hogy emiatt tartózkodni fog a szavazástól a szövetségi közgyűlésben. Sarrazin 2010 őszén publikált, nagy vihart kavaró könyvében azt állította, hogy az arab és török bevándorlók a német államon élősködnek.

“Ostoba tüntetők”

A Zöldek balszárnyának másik befolyásos politikusa a Frankfurter Rundschau keddi számában adott hangot Gauckkal szembeni fenntartásainak. Christian Ströbele bírálta, hogy a leendő szövetségi elnök “kimondhatatlanul ostobának” nevezte a bankok túlzott hatalma ellen világszerte tiltakozó occupy mozgalmat.

“Újabban már a legelszántabb kapitalisták is panaszkodnak a pénzvilág túlerejére és hatalmával való visszaélésére – mutatott rá Ströbele. – Akkor hogyan minősítheti Gauck úr ‘kimondhatatlanul ostobának’ a pénzvilág elleni utcai tiltakozásokat? Neki mint egykori NDK-s polgárjogi harcosnak inkább rokonszenveznie kellene a tüntetőkkel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik