Nagyvilág

Beelőzték Romneyt

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor beérte, sőt talán megelőzte a hónapok óta vezető Mitt Romney, volt massachusettsi kormányzót a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben.

A New York Times napilap és a CBS hírtelevízió kedden ismertetett felmérése szerint a konzervatív alapállását, vallásos beállítottságát hangsúlyozó Santorumot a republikánus szavazók 30 százaléka támogatja, míg Romney-t 27 százalék.

A Pew közvélemény-kutató hétfőn közölt felmérése szerint Santorum 30-28 arányban vezet, míg a Gallup intézetnél Romney az éllovas 32 százalékkal, Santorum 30 százalékon áll. Mindhárom felmérésben a statisztikai hibahatáron belül van a két politikus közötti különbség. Egy hónapja Romney még több mint tíz százalékos előnnyel vezetett.

Megfigyelők emlékeztetettek: a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemben Romney régóta vezet, míg közvetlen ellenfelének személye folyamatosan változik. Legutóbb Newt Gingrichről feltételezték, hogy megszoríthatja, de a volt képviselőházi elnök lendülete megtört, jelenleg tíz százalék körüli a támogatottsága.

Romney szerezte a legtöbb támogatót az eddig tíz államban megtartott előválasztásokon, és megfigyelők szerint az anyagi előnye is tetemes, sokkal több pénzt gyűjtött a kampányra, mint vetélytársai. Santorumnak alig 4 millió dollár van a kampányszámláján.

A következő erőfelmérő február 28-án Michigan államban és Arizonában lesz. Megfigyelők szerint döntő lehet a március 6-i “szuperkedd”, amikor egyidejűleg tíz szövetségi államban tartanak előválasztást. A Republikánus Párt hivatalosan augusztus végén dönt az elnökjelöltről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik