Nagyvilág

Visszatérne Líbiába Kadhafi egyik fia

A megölt diktátor Nigerben bújkáló fia elégedetlen az ország jelenlegi vezetésével. Visszatérésével igyekezne megakadályozni  a megtorlásokat.

Az al-Arabíja tv-csatorna által pénteken sugárzott interjújában a Kadhafi-fiú – aki Nigerbe menekült apja bukásakor – azt állította, hogy Líbiában a lakosság 70 százaléka nem elégedett a jelenlegi helyzettel. Mint mondta, már most is tapasztalható a lázadás, ami napról napra terjed, s az egész országot elborítja majd.

“A líbiai népet bűnbandák kormányozzák, eljön majd a nap, amikor a líbiaiak képesek lesznek végezni ezekkel a bandákkal” – jelentette ki. Elmondása szerint, ha hazatér, megpróbálja majd megakadályozni a megtorlásokat és a bosszút.

A 38 éves Szaadi Kadhafi tavaly augusztusban menekült Nigerbe, amely “humanitárius okokra” hivatkozva menedéket adott neki. Az új líbiai vezetés azt állítja, hogy a Kadhafi-fiú korábban, az ország labdarúgó szövetségét vezetve erőszakkal, illetve megfélemlítéssel szerzett meg különböző javakat, s ezért Interpol-körözést adott ki ellene. Niger viszont nem hajlandó kiadni. 2004-ben azonba felhagyott a futballkarrierrel. Egy időben a hadsereg egyik elitegységét vezette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik