Nagyvilág

Már tombol az influenza Európában

Egyre több európai országában van már influenza járvány.

A megelőző héthez képest most már nem csak Spanyolországban és Olaszországban, hanem Belgiumban is kiterjedt járványok alakultak ki. A múlt heti hat után pedig már tíz ország jelentette, hogy az új esetek előfordulási gyakorisága átlépte a járványküszöböt – adta hírül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton hivatalos facebook-oldalán.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) adatai alapján készült jelentés szerint országonként eltérő ütemben ugyan, de továbbra is növekszik az influenza terjedése Európában. Ugyanakkor a járvány terjedésének földrajzi iránya még nem rajzolódik ki egyértelműen. Az ECDC igazgatója szerint egyelőre korai azt találgatni, hogy az idén mérsékelt vagy súlyos lesz-e az influenzaszezon Európában – írta az ÁNTSZ.

Az 5. héten tizenegy ország számolt be közepes influenza aktivitásról, növekvő tendenciáról pedig tizennyolc. A figyelő szolgálatban résztvevő orvosok által beküldött légúti minták 42 százalékában mutatták ki az influenza vírusát. Az egyes országok között viszont nagyok a különbségek: a pozitív minták aránya 3 és 85 százalék között változik. A bizonyítottan influenza okozta megbetegedések közel 96 százalékáért az influenza A vírus felelős, a többi esetben az influenza B vírus kóroki szerepét igazolták – olvasható az ÁNTSZ jelentésében.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány.

Magyarországon a múlt héten mintegy tizenhárom százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten; a vírust tíz beteg szervezetében mutatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik