Élet-Stílus

Körbevesz minket az influenza

A környező országokban már járvány van, de itthon még tartjuk magunkat az influenzavírussal szemben.

Ahogy azt dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője a Hír24-nek elmondta, Magyarországot mostanra északról, délről és nyugatról is körbeveszi az influenzajárvány: néhány szomszédos országban, csakúgy, mint Bulgáriában, Izlandon és Spanyolországban is elérte a betegek száma a járványküszöböt.

A főosztályvezető hozzátette, a megbetegedések zömét a H3N2 A típusú influenza okozza, amiből már Magyarországon is mutattak ki a szakemberek. Múlt hét szerdáig itthon közel tízezren fordultak orvoshoz, és bár ez a szám a korábbiakhoz képest növekedés, a megbetegedések száma itthon még ezzel együtt sem éri el a 15 ezres járványküszöböt.

Kézmosás vagy vitamin?
Dr. Ócsai Lajos szerint sokat tehetünk a fertőzés ellen, ha odafigyelünk a rendszeres kézmosásra és higiéniára, a vírus ugyanis gyakran tárgyak érintésével – pl. kapaszkodó, kézfogás – terjed. Ha rendszeresen kezet mosunk és figyelünk a személyes higiéniára, azzal nemcsak magunkra, hanem környezetünkre is vigyázunk.
Nem úgy a vitaminok és immunerősítők esetében: aki ilyesmit szed, adott esetben könnyebben meggyógyul a fertőzésből, ám ebből a környezet vajmi keveset profitál – különösen akkor, ha az illető nem figyel oda a higiéniájára -, hiszen a szerek ellenére ugyanúgy megfertőződhet és könnyen továbbfertőzhet másokat is.

Arra a kérdésre, hogy a mostani cudar időjárás befolyásolja-e az influenzajárvány terjedését, Ócsai Lajos elmondta: igaz, hogy a nagy hideg az utcán lassítja – adott esetben meg is állítja – a vírus terjedését, ettől függetlenül a – főleg a meleg és szűk helyen, például a tömegközlekedési eszközökön – összezsúfolódott emberek között a vírus minden további nélkül terjedhet tovább, épp ezért egyáltalán nem lehet azt kijelenteni, hogy a hideg miatt megállna az influenza terjedése.

A főosztályvezető hozzátette, Magyarországon az influenzaszezon általában december közepétől április végéig tart, így – bár az idei járvány késésben van – minden további nélkül elképzelhető, hogy néhány héttel, esetleg egy hónappal később okoz nagyobb számú megbetegedést. Azt azonban, hogy mekkora járványra kell készülnünk, most még a szakértő szerint is korai lenne találgatni.

Antibiotikumot saját szakállra?
Az orvosok semmi esetre sem javasolják, hogy az, aki betegnek érzi magát, anélkül kezdjen antibiotikumot szedni, hogy arról előzetesen az orvosával is konzultált volna.
Ennek oka egyrészt az, hogy vírusok ellen az antibiotikum hatástalan, csak az esetlegesen kialakuló szövődmények gyógyításában segíthet.
Másrészt – ami talán még ennél is fontosabb – azt, hogy milyen baktériummal van dolgunk, és azt mivel, milyen és mennyi gyógyszerrel lehet gyógyítani, egyedül a kezelőorvos tudja eldönteni. A felelőtlen antibiotikumhasználattal többek között azt kockáztathatjuk, hogy a különféle baktériumok – egy idő után – ellenállóvá válnak a gyógyszerekkel szemben.
Nézzen videót a felelősségteljes antibiotikumhasználatról:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik