Nagyvilág

Dúl a háború Irán és a BBC között

Az iráni hatóságok letartóztattak több embert azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a brit BBC rádió farszi nyelvű szolgálatával. A BBC szerint iráni nemzetiségű munkatársa nem tartózkodik az országban.

A letartóztatottak a BBC-nek dolgoztak, valamint iráni újságíróknak segítettek a továbbképzésükben, külföldi utazásuk megszervezésében, munkalehetőséghez jutásukban – állítja a Mehr félhivatalos iráni hírügynökség, amely idézett egy meg nem nevezett tisztségviselőt, aki szerint az illetők 2009 óta végezték ezeket a tevékenységeiket. A jelentésben nem szerepelt, hogy hányan vannak az állítólagos letartóztatottak, és hogy név szerint kik ők.

A BBC londoni központja közleményt adott ki erre reagálva, amelyben azt írták: “A jelentés nyugtalanító mindazok számára, akik hisznek a szabad és független médiában”, majd kijelentették, hogy Iránban nincs iráni munkatársuk vagy informátoruk.

Teherán azzal vádolja a BBC-t, hogy titokban a brit hírszerzésnek dolgozik, és hogy iráni máskéntgondolkodókat alkalmaz.A BBC pedig a múlt héten azzal vádolta meg Iránt, hogy rágalmazza farszi nyelvű szolgálatának munkatársait, és ezáltal megfélemlíti őket, valamint hogy bebörtönzi hozzátartozóikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik