Nagyvilág

Nem beszélhetnek Iránról az izraeli miniszterek

A kormányfő el szeretné kerülni annak a látszatát, hogy az Egyesült Államokat egy Washingtonnak nem tetsző, Irán-ellenes háborúba sodorja.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megtiltotta minisztereinek és tábornokainak, hogy nyilvánosan felvessék az iráni atomlétesítmények elleni támadások lehetőségét – közölte az izraeli média hétfőn. A Maariv című lap egy “magas rangú jeruzsálemi vezetőre” hivatkozva azt írta, a kormányfő el szeretné kerülni annak a látszatát, hogy az Egyesült Államokat egy Washingtonnak nem tetsző, Irán-ellenes háborúba sodorja.

Egy ilyen forgatókönyv ártana az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek és ronthatna Izraellel fenntartott kapcsolatain – közölte a lapnak nyilatkozó illetékes. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban számos bírálat érte amerikai részről Ehud Barak védelmi miniszternek, Mose Jaalon miniszterelnök-helyettesnek és több tábornoknak a célozgatásait arra vonatkozóan, hogy Izrael támadást indíthat Irán ellen.

Barak úgy fogalmazott, hogy amennyiben “a szankciók nem érik el azt a kívánt célt, hogy leállítsák a nukleáris programot, akkor szükségessé válik fontolóra venni a cselekvést”.

Aviv Kohavi vezérőrnagy, az izraeli katonai hírszerzés parancsnoka kedden kijelentette, hogy becslése szerint Irán négy atombombát tudna megépíteni a mostanáig felhalmozott uránkészleteinek további dúsításával, és ha emellett döntene, akár egy éven belül szert tudna tenni első atombombájára.

A The Washington Post című lap internetes kiadásában múlt héten megjelent értesülés szerint Leon Panetta amerikai védelmi miniszter úgy véli, egyre valószínűbbé válik annak a lehetősége, hogy Izrael már áprilisban támadást indít Irán ellen, így próbálva megakadályozni Teherán atomfegyverhez jutását. A miniszter szavaiból kitűnt, hogy ez Washingtont aggasztja.

Barack Obama elnök egy vasárnapi tévéinterjújában azt mondta: nem gondolja, hogy Izrael már eldöntötte volna, hogy katonai csapást mér Iránra, amiért az gyaníthatóan atomfegyverre akar szert tenni. Az elnök meg akarta nyugtatni mind az Egyesült Államok szövetségeseit, mind ellenségeit afelől, hogy Amerika nagyon szorosan együttműködik Izraellel a válság megoldásán, amely – mint mondta – “remélhetőleg diplomáciai” megoldás lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik