Nagyvilág

Nem szívbajosak az EP-képviselők

Miközben egész Európa spórol, az EU-képviselők nem keveset költenek el utazásokra - írta honlapján a Bild című német bulvárlap szerdán.

Az Európai Parlament nemrég összeállított 2010-es listája szerint a legtöbbe – összesen 1 025 530 euróba (301,5 millió forintba), azaz fejenként körülbelül 20 500 euróba (több mint 6 millió forintba) – 50 képviselő Kongói Demokratikus Köztársaságba történő utaztatása került. Az uniós törvényhozók a 2010 novemberében lezajlott kongói találkozón afrikai, karibi és csendes-óceáni államokból származó kollégáikkal folytattak megbeszélést. A 8 napos üléssorozat fejenként napi 2564 euróba (mintegy 754 ezer forintba) került az adófizetőknek.

Ugyanakkor a legmagasabb fejenkénti napi költség tekintetében 4 képviselő márciusi Buenos Aires-i útja vitte a pálmát: az ötnapos kiruccanás fejenként napi 5259 eurót (több mint 1,5 millió forintba) kóstált.

És nemcsak a tengerentúli utak költségesek, hanem egyes esetekben az EU-n belüliek is. 64 képviselő 7 napos tenerifei útja 707 133 euróba (csaknem 208 millió forintba), 51 uniós törvényhozó sevillai utazása pedig 242 601 euróba (több mint 71 millió forintba) került – olvasható a Bild honlapján.

“Ezek a számok az adóbevételekkel való ijesztő visszaéléseket takarják” – vélte Marta Andreasen brit EU-költségvetési szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik