Nagyvilág

A horvát gazdaság recesszióba kerülhet még idén

A horvát gazdaság recesszióba kerülhet az idén, a zsugorodás meghaladhatja az egy százalékot elsősorban az euróövezeti válság miatt.

A legnagyobb horvát bankok hat szakértője véleményének az átlaga szerint az idén 1,3 százalékkal zsugorodik a gazdaság. Ketten 2 százalék körüli, négyen mintegy 1 százalékos gazdasági visszaesésre számítanak – a balkáni ország bankszövetségének (HUB) kedden ismertetett felmérése szerint.

A kormány a múlt héten 0,8 százalékos gazdaságnövekedési előrejelzést tett közzé az idei évre.

A szakértők átlagosan 4,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számítanak. Ez megegyezik a tavalyra tervezettel, de elemzők szerint a deficit nagysága ténylegesen elérte az 5,5 százalékot.

A kormány az idei évre kisebb, 3,2 százalékos deficitet irányzott elő.

Az ország statisztikai hivatalának december végi tájékoztatása szerint a horvát gazdaság éves szinten 0,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,8 százalékos bővülés után. Január-márciusban még 0,8 százalékkal zsugorodott a horvát gazdaság. 2010-ben a horvát GDP 1,2 százalékkal, 2009-ben 6 százalékkal csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik