Nagyvilág

A NATO nem avatkozik be Szíriában és Iránban

A NATO nem tervez semmiféle katonai beavatkozást sem Szíriában, sem Iránban - jelentette ki James Stavridis tengernagy, az atlanti szövetség európai főparancsnoka kedden.

Újságíróknak nyilatkozva a tengernagy hangsúlyozta, hogy Szíriát illetően a NATO-n belül semmiféle tervezés nem folyik, nem készülnek részletes tanulmányok, hanem egyszerűen csak figyelik a helyzet alakulását. Hozzátette, hogy Irán esetében az észak-atlanti szövetség “abszolút nem összpontosít egy lehetséges katonai műveletre.

“Nekem úgy tűnik, hogy mielőtt a NATO tervbe venne egy (szíriai) beavatkozást, előbb az ENSZ-nek és az Arab Ligának kellene cselekednie” – mondta a főparancsnok, aki Oroszország nemrégiben hangoztatott vádjaira reagált.

Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője korábban arról beszélt, hogy információik szerint a NATO-tagállamok “a szíriai ügyekbe való jelenlegi beavatkozásukat közvetlen katonai beavatkozássá szándékoznak átalakítani”.

Nyugati diplomáciai források tájékoztatása szerint az Egyesült Államok és a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló európai uniós tagállamok arab országokkal együttműködve határozati javaslatot dolgoznak ki Szíriáról. Az Arab Liga új válságkezelő tervére alapozott javaslatot már jövő héten hétfőn vagy kedden szavazásra bocsáthatják a Biztonsági Tanácsban.

A határozati javaslatban – a jelenlegi szövegváltozat szerint – tudomásul veszik, hogy az Arab Liga szankciókkal sújtotta Szíriát, és “arra bátorítanak minden országot, hogy tegyen hasonló intézkedéseket, és működjön együtt az Arab Ligával” a gazdasági büntetőintézkedések betartásában. Ez a kitétel azonban már önmagában is oda vezethet, hogy Oroszország megvétózza a javaslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik