Nagyvilág

Optimistán várja Orbánt Barroso

A felvetett problémák megoldására vonatkozó magyar készség megerősítését reméli az Európai Bizottság Orbán Viktor brüsszeli látogatásán.

Azt reméli az Európai Bizottság, hogy José Manuel Durao Barroso elnöknél kedden teendő látogatásán Orbán Viktor miniszterelnök megerősíti a kormány készségét arra: közösen dolgozzanak a bizottság által az uniós és a magyar jogi szabályozás összhangjával kapcsolatban felvetett problémák orvoslásán.

Ezt Barroso egyik szóvivője, Pia Ahrenkilde Hansen jelentette ki hétfőn, a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján, kérdésekre válaszolva. Emlékeztetett arra, hogy ezt a készségét a magyar kormányfő már Barrosóhoz múlt héten intézett – az ország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárások bejelentésére reagáló – levelében jelezte.
“Ennek a megerősítését reméljük a miniszterelnök holnapi látogatásától” – hangoztatta a szóvivő.

Orbán Viktor elsősorban az Európai Bizottság által kifogásolt magyar törvényekről tárgyal a bizottsági elnökkel. A kormányfő már a múlt héten nyilatkozott a találkozóval kapcsolatos várakozásairól. Jelezte, a megbeszélésen politikai megállapodás jöhet létre közte és a bizottság elnöke között. Ennek a véleményének adott hangot Barrosóhoz intézett, fentebb említett levelében is.

A hétfői sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedden – a bizottság javaslata alapján – foglalkoznak a túlzott államháztartási deficit miatt Magyarország ellen folyó eljárás sorsával. Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője, Amadeu Altafaj Tardio megerősítette, hogy a bizottság álláspontjában nincs változás a biztos közel két héttel ezelőtt ismertetett értékelése óta: a testület továbblépést javasol az eljárásban, miután úgy ítéli meg, hogy a tavalyi és idén várható kedvező mérleg elsősorban egyszeri intézkedéseknek köszönhető, és továbbra sincs meggyőződve a hiány alacsony szintjének hosszabb távú fenntarthatóságáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik