A maldív-szigeteki turisztikai minisztérium hat nappal korábban záratta be a fürdőhelyeket, miután a szigetország fővárosában több ezren tüntettek azok ellen. A demonstrálók arra hivatkoztak, hogy a
wellness-részlegek valójában bordélyházként funkcionálnak és hozzájárulnak a drogok és az alkohol terjedéséhez a helyiek körében a többségében szunnita muszlimok által lakott szigeteken. A megmozduláson további “iszlám-ellenes” tevékenységek betiltását is követelték a kormánytól, úgy mint a közvetlen izraeli repülőjáratok indítására vonatkozó tervek felfüggesztését, illetve a külföldi vezetőktől kapott, a tüntetők által “bálványoknak” tartott szobrok lerombolását.
Mohamed Nasíd elnök szerint a hatóságok megbizonyosodtak róla, hogy a fürdőkben nem folyik prostitúció, így feloldotta az ország turisztikai szektora által élesen támadott tilalmat. Nasíd arra számít, hogy a tilalom feloldását a Legfelsőbb Bíróság döntése is megerősíti majd, miután turisztikai cégek a bírósághoz fordultak az ügyben.
Az 1200 atollból álló indiai-óceáni országba tavaly több mint 850 ezer külföldi utazó és pihenni vágyó érkezett, a turizmus az ország gazdaságának legfőbb ága.