Nagyvilág

“A költségvetés elkészült, kész a temetésetek is”

A levélbombák után golyóval fenyegető olasz anarchista csoportok decemberi merényletsorozata a hatóságok szerint  nemzetközi hálózatra utal.

December 8-án a Deutsche Bank frankfurti irodáiban felfigyeltek egy Josef Ackermann bankelnöknek címzett gyanús csomagra. Nem vigyáztak ennyire az Equitalia, az olasz adóhivatal római székházában, ahol december 9-én levélbomba robbant az igazgató Marco Cuccagna kezében.

Levélbombát kapott Görögország párizsi nagykövete is. Mindhárom borítékot december 7-én adták fel egy milánói postahivatalban, és mindhármat a FAI rövidítéssel ismert Federazione Anarchica Informale (Informális Anarchista Föderáció) vállalta magára. December 12-én lövedéket tartalmazó boríték érkezett Gianni Alemanno római főpolgármesterhez és Paola Severino igazságügyi miniszterhez. Az elsőt a Vörös Brigádok szélsőbaloldali terrorszervezet Mario Galesi nevű csoportja küldte, a másik névtelen volt.

December 16-án egy olasz postahivatalban a kormányfő Mario Montinak és Silvio Berlusconinak címzett, lövedéket tartalmazó borítékot azonosítottak. Nyolc további hasonló küldemény címzettje Elsa Fornero a Monti-kormány jóléti minisztere, Pierluigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) főtitkára, Pierferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Unió (UDC) elnöke és öt, jobb- és baloldali napilap (Corriere della Sera, La Repubblica, Libero, La Padania, Il Tempo) főszerkesztője volt. A lövedékeket a Movimenti Armati Proletari (Fegyveres Proletár Mozgalmak) röplapja kísérte, amely a kormány megszorító csomagjának visszavonását követelte. “Máskülönben mind megfizettek érte. Eltalálunk benneteket, az utolsó csepp vérig tartó harc lesz. Ólomból nincs hiány, most érkezik robbanószer az arab barátoktól. A költségvetés elkészült, kész a temetésetek is. Rómában találkozunk” – fenyegetett újabb merénylettel a szervezet.

Hozzátette, hogy a Monti-csomag sújtotta munkások és családok védelmében cselekszik. December 22-én a Róma-közeli Frascati városközpontjában bankautomatákát vertek szét, “Anarchista Ellenhatalom” és “Robbanjon a bank!” üzenetet mázolva a falakra. December 30-án Massimo D’Alema és Luciano Violante, a PD politikusai kaptak lövedékkel súlyosbított borítékot “a leveleket golyó követi” fenyegetéssel. Szilveszter éjszakáján felgyújtották az Equitalia foggiai és modenai irodáját. Az olasz hatóságok hírzárlatát december 31-én Antonio Manganelli országos rendőrfőkapitány rövid nyilatkozata törte meg: “Minőségi ugrás következett be az anarchista-forradalmi tevékenységben. Új jelenség, hogy anarchisták megszokott egyedi akciói helyett szervezett tevékenységgel találjuk szembe magunkat, ami nemzetközi hálózatra utal. Úgy gondoljuk, sikerül azonosítani az elkövetőket, de a levélbombák kiszűrése továbbra sem könnyű, óvatosságra intek mindenkit.”

A FAI 2003 decembere óta ismert, amikor az EU intézményeit vette célba többek között Romano Prodinak, az Európai Bizottság akkori elnökének és Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank elnökének küldött, lövedéket tartalmazó borítékkal. 2010 karácsonyán Chile és Svájc római nagykövetségére küldött levélbombát. A Fegyveres Proletár Mozgalmak elnevezésű csoport eddig ismeretlen volt. A terrorizmus elleni hatóság (Digos) két éve dolgozik az olaszországi anarchista csoportok felszámolásán. Tavaly februárban hét személyt tartóztattak le Torinóban. Magukat anarchistának valló fiatalok lázadást szerveztek bevándorlók számára létesített táborokban. Májusban Firenzében huszonkét 22-30 éves fiatalt tartóztattak le, további hetven ellen indult vizsgálat. Bankok, pártok, szakszervezetek hivatalait érte vandál támadás. Júniusban a hatóságok ismét Firenzében tartottak razziát anarchista körökben. Július elején anarchisták csaptak össze a rendőrséggel a torinói Alpokban épített nagy sebességű vasút elleni tüntetésen.

Az anarchistákhoz vezettek a szálak a Felháborodottak világnapján, október 15-én Rómában rendezett tiltakozó meneten is, amely a városközpont felgyújtásával és vandál pusztítással végződött. A tüntetésen és az azt követő napokban tizenkét 19-30 év közötti fiatalt tartóztattak le Rómában, Bolognában, Padovában, Nápolyban. A római rongálás egyik résztvevője nevét elhallgatva arról számolt be a sajtónak, hogy a rendőrséggel vívott harc hónapok óta tervezett forgatókönyv szerint zajlik. A szélsőségesek, akiknek táborát a hatóságok 3000 főre becsülik, görögországi tüntetéseken “gyakoroltak”, és a kiképzésben görög anarchisták segítettek nekik. Görögországba vezetnek a szálak az olasz anarchista mozgalom alapítójának tartott Alfredo Maria Bonanno esetében is. Az idén 75 éves ideológust 2009-ben Görögországban négy évre ítélték egy postahivatal meghiúsult kirablása miatt. Életkora miatt 2010-ben szabadult. Tartózkodási helyét az olasz sajtó nem ismeri.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik