Nagyvilág

Megszüntetik az egyetlen ellenzéki rádióadót – Külföldi vélemények

A médiaszabályozásra vonatkozó alkotmánybírósági döntésekről közölt írásokat több német és osztrák lap. A Klubrádió ügye is "napirendre" került.

A Die Welt című konzervatív lapban Pirruszi győzelem Magyarországon címmel Dietrich Alexander “Az Alkotmánybíróság megdönti a médiatörvényt, de hamarosan saját magát is megdöntheti” alcímmel megjelent kommentárjában ismertette a médiaszabályozásra és az egyházi törvényre vonatkozó döntéseket, majd megjegyezte: “ezek a jó hírek.” “A rossz az, hogy az ítélet a jogállamiság utolsó rángásának bizonyulhat. Január 1-jén ugyanis hatályba lép egy új alkotmány, amely a mostani ítéleteket papírhulladékká változtathatja.” A szerző utalt a kivételes sürgős eljárás házszabályba foglalására vonatkozó javaslatra és az Alkotmánybíróság létszámának növelésére, tagságának átalakítására, aminek következtében véleménye szerint a testület “a jövőben bizonyára barátságosabb ítéleteket alkot majd.” Dietrich Alexander szerint mindez “annak a jogos vádnak a megfogalmazására ösztönzi Orbán bírálóit”, hogy szakítás történt a hatalmi ágak szétválasztásának elvével. “Az új év ugyanúgy kezdődik, ahogyan az óév indult: demokratikus egyensúlytalansággal az EU-tag Magyarországon” – zárta kommentárját a Die Welt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap arról írt, hogy az Európai Bizottság közölte: megvizsgálja a médiaszabályozásra vonatkozó alkotmánybírósági ítéletet. A magyar médiatörvény részben alkotmányellenes című írásban emlékeztettek arra, hogy “a sietősen és rögtönzésekkel megalkotott törvénycsomag” bírálatokat váltott ki belföldön és külföldön is. Most pedig szakmai szervezetek, például a német újságíró szövetség (DJV) attól tart, hogy az alkotmánybírósági ítélet “az eredetileg január 1-jén életbe léptetni tervezett új alkotmány miatt” időben korlátozott érvényű lehet, mert a testület a jelenlegi alkotmány alapján ítélkezett.

A Berliner Zeitung című baloldali lap kommentárjában Frank Herold azt írta: “Magyarországon még működnek demokratikus intézmények. Ezzel kapcsolatban jó okkal támadtak kétségek az utóbbi hónapokban. Elég volt csak nézni, hogy micsoda tempóban építi át autokráciává az országot a jobboldali konzervatív kétharmados parlamenti többség.”

A Der Tagesspiegel című liberális újság Ítélet Orbán ellen címmel számolt be az alkotmánybírósági döntésről. Paul Flückiger és Maris Hubschmid cikke szerint a döntés ellenére “Orbán miniszterelnök ellenlábasai nem számítanak az irányvonal változására. A győzelem túl későn érkezett.” A magyarországi újságírók és jogvédők azonban “fellélegezhetnek”, mert az ítélet azt mutatja, hogy “a jogállam még működik Magyarországon.”

A lap azt írja, hogy a DJV is üdvözölte a döntést, hangsúlyozta viszont, hogy a sajtószabadság győzelméről nem lehet beszélni, mert az új alkotmány szakít a hatalmi ágak elválasztásának elvével. “Ennyiben kérdéses, hogy az ítélet fennmarad-e január 1-je után is” – írta a lap a DJV egy szóvivőjének véleményét idézve. Kétségeinek adott hangot Jan Philipp Albrecht, a Zöldek európai parlamenti képviselője is, Anja Viohl, a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet német tagszervezetének referense pedig úgy vélte, hogy a döntés “már régóta esedékes volt”. A szervezet szorosan nyomon követi majd a törvénymódosítási munkálatokat, azt vizsgálja, hogy az átdolgozott jogszabály megfelelő védelmet nyújt-e a független újságírás számára – írta a Der Tagesspiegel.

A Spiegel Online a Klubrádióval kapcsolatos hatósági döntésről közölt cikket szerdán Sajtószabadság Magyarországon – Megszűntetik az egyetlen ellenzéki rádióadót címmel. A lap szerint “a lépés nem volt váratlan”, hiszen a hatóságnál a “Fidesz bizalmasai” dolgoznak, és a pályázatot olyan módon írta ki a hatóság, hogy a Klubrádiónak “kevés esélye maradt” a frekvencia megszerzésére.

Az alkotmánybíróság óvása a médiaszabályozás egyes részei ellen a legújabb a visszalépések sorozatában, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnöknek el kellett könyvelnie – írta a vezető osztrák liberális napilap, a Der Standard hasábjain Működésbe léptek az Orbán-fékek című írásában Josef Kirchengast. A szerző a sorozathoz sorolta többek között az IMF-tárgyalások felvételét. A “Canossa-járással” Orbánnak be kellett ismernie, hogy az általa meghirdetett költségvetés-politikai függetlenség álomkép – írta. A sorozatban említette Csurka István intendánsi kinevezésének visszavonását is, Élő Gábor és Papp Dániel felmentését a Lomnici-ügy miatt. “A kormány által létrehozott központi hírszerkesztőségek két vezetőjét – egyikük szintén szélsőjobboldali hátterű – menesztették egy televíziós bejátszás manipulálása miatt” – fogalmazott.

A Fideszben “több tucat polgármester zúgolódik” a takarékossági kurzus miatt – írta. Felidézte az is, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vitatott egyházi törvényt. “Létezik tehát Magyarországon olyasmi, hogy Orbán-fék” – fogalmazott a cikkíró. Az alkotmányban szereplő fék az új alaptörvény hatályba lépésével erősen veszít az erejéből, de másokat a miniszterelnök “hatalompolitikai masírozásának tempójával” saját maga hozott működésbe – írja a Der Standard.

A francia-német Arte csatorna kedd esti híradójában számolt be az MTV előtt folyó éhségsztrájkról (a riport 12.37-nél kezdődik).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik