Nagyvilág

Gördülékeny hatalomátvételt jósolnak Észak-Koreában

Dél-koreai szakértők szerint Észak-Koreában "tökéletesen elő van készítve" a Kim Dzsong Il halálát követő hatalomváltás.

A phenjani állami médiának a lakossághoz intézett hétfői felhívása, miszerint az elhunyt vezető legkisebb fiát, Kim Dzsong Unt a “népnek híven kell követnie”, arra utal, hogy az évek óta előkészített utódlás zökkenőmentesen mehet végbe – mutatott rá Bek Szong Cso, a Katonai Elemzések Szöuli Intézetének szakértője. Kim Dzsong Un a belátható jövőben semmiféle drasztikus irányváltást nem fog végrehajtani, és stratégiai szövetségre fog törekedni a hadsereg vezetésével. Mindez azonban hosszú távon nem zárja ki egy hatalmi harc lehetőségét – mondta.

“Az utóbbi 48 órában a rezsim minden felelős tisztségviselőjének fel kellett fognia, hogy Kim Dzsong Unt kell támogatnia mint új vezetőt” – vélte a híres szöuli Szedzsong Intézet kutatója, Paik Hak Szon. “A Kim Dzsung Un-korszak máris kezdetét vette”, a nómenklatúra felsorakozott a hatalom új birtokosa mögött.

Elemzők szerint a 69 évesen elhunyt “kedves vezető” nővére, Kim Kjong Hui és sógora, Dzsang Szong Tek kiemelt szerepet játszanak majd az utód támogatásában, a világ egyetlen kommunista uralkodócsaládjának fenntartásában. A nagyhatalmú Nemzetvédelmi Bizottság alelnöki posztját betöltő “Dzsang és felesége, valamint Ri Jong Ho vezérkari főnök támogatása kulcsfontosságú lesz Kim Dzsong Un trónra kerülésében” – magyarázza Jang Mo Csin, a Szöuli Egyetem professzora.

Kim Te Hjon, a szöuli Dzsung Ang Egyetem tanára ugyanakkor nem zárja ki, hogy az Egyesült Államokkal küszöbön álló tárgyalások feszültségeket kelthetnek Phenjanban, mivel Észak-Korea tartósan rászorul a külföldi segítségre.

Dél-koreai titkosszolgálati szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az észak-koreai rezsim széthullása esetén képtelen lenne megbirkózni az ország újraegyesítésének problémájával, ami lényegesen nehezebb feladat lenne, mint az 1990-es német újraegyesítés.

A WikiLeaks kiszivárogtatta dokumentumok szerint amerikai diplomaták azon a véleményen vannak, hogy Kína végül elfogadná egy Washingtonnal baráti, szövetségesi viszonyt ápoló egyesített Korea létét.

A Szovjetunió szétesése óta a Kínai Népköztársaság Phenjan egyetlen közeli szövetségese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik