Nagyvilág

Széles körű gyerekbántalmazások a holland katolikus egyházban

Több tízezer kiskorú szenvedett el szexuális zaklatást a katolikus egyház hollandiai intézményeiben.

A második világháború vége óta több tízezer gyerekkel szemben követtek el szexuális zaklatást a hollnadiai római katolikus egyházban, egy régóta várt vizsgálat eredményei szerint. A független bizottság által készített jelentés tízezer és húszezer közé teszi azoknak a gyerekeknek a számát, akiket 1945 és 1981 között a katolikus egyház árvaházaiban, bentlakásos iskoláiban és szemináriumain. A 2010-ig tartó időszakot is figyelembe véve a szám már “több tízezerre” nő.

A jelentés szerint a zaklatások többsége kevésbé, vagy közepesen súlyos volt, mint például a fogdosás, de több ezerre tehető a nemi erőszakok száma is. A tanulmány készítőinek mintegy 800 elkövetőt sikerült azonosítaniuk az áldozatoktól befutott panaszok alapján. Közülük 105 személy még életben van, de azt nem tudni, hogy még mindig az egyház munkatársai-e.

A holland püspöki kar pénteki közleményében leszögezte: őszintén bocsánatot kérnek az áldozatoktól, sajnálják és szégyenteljesnek tartják a történteket.

A jelentés bírálta a katolikus egyházat amiatt, hogy szisztematikusan elhallgatta a tagjai által elkövetett zaklatásokat, hogy védje hírnevét.

A bizottságot tavaly állították fel Wim Deetman korábbi oktatási miniszter és volt hágai polgármester vezetése alatt, s azzal bízták meg, alaposan, egészen 1945-ig visszanyúlva járjon utána a szexuális bántalmazásoknak. Deetman közölte: a jelentésben szereplő szám óriási, de csak becslés, a pontos számot nem lehet megállapítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik